BÁCS-KISKUN

2020.11.13. 13:58

Rendkívül rossz évet zár a szállodaipar

A kormány döntésének következtében a következő négy hétre akár be is zárhatnak a szállodák. Turistákat nem fogadhatnak, az éttermeik leállnak. A vírusveszély elleni védekezés tavasszal egyszer már nehéz helyzetbe hozta a szállodaipart. Most ősszel van-e B tervük? Erről kérdeztük néhány szálloda vezetőjét.

Barta Zsolt

A bajai Duna Szálló nem zárt be, a korlátozások idejére felújítást terveznek

Fotó: Bús Csaba

A kedden éjfélkor életbe lépett szabályozás értelmében szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak. A kormány közlése szerint a szállodáknak a zárás utáni első harminc napban a november 8-áig történt foglalások 80 százalékát megtérítik, ennek feltétele, hogy ne bocsássák el dolgozóikat és azok megkapják a fizetésüket.

– A B tervünk egy új beruházás indítása. Azaz nem kívánom az embereket elbocsátani, de egy másik, nem szakmai munkára fogom őket beosztani – mondta Halmosi Zoltán, a bajai Duna Szállót működtető Duna Kft. cégvezetője hírportálunknak. Az állandó létszám tizennyolc fő. A jelenlegi állás szerint megtarthatónak tűnik ez a létszám. A szálloda nem zár be. Mint azt Halmosi Zoltán elmondta, több, a határvédelemben segédkező, frontexes vendég száll meg náluk, ezért a konyha egy szakáccsal, az étterem egy pincérrel működik. A recepción is dolgoznak munkatársak.

– Abban bízom, hogy a kormány köztehermentességet biztosít és a bér egy részét is támogatja. A jövő héttől belevágunk kilenc szoba felújításába. Azaz négycsillagos színvonalú átalakítást végzünk. A saját dolgozók nem szakmai munkát fognak végezni. Vésni, fúrni, faragni, lehordani a törmeléket, pakolni fognak. Mivel alig van vendég, ezért most senkit sem zavarunk a munkánkkal – mondta Halmosi Zoltán.

– Nem bocsátunk el senkit, megváltoztattuk a döntésünket. Korábban úgy terveztük, hogy elküldjük néhány hétre az embereket, hiszen úgyis be kell zárnunk. A kormány által kiadott bértámogatást látva viszont úgy döntöttünk, megtartjuk a dolgozóinkat. Ez harminc embert érint – tájékoztatta hírportálunkat Szabó József, az akasztói Horgászpark és Halascsárda alapítója vezetője, aki korábban azt nyilatkozta, hogy a hét elején hozott kormánydöntés miatt – amelyben szó volt az éttermek záva tartásáról is – valószínűleg munkanélküli segélyre kell küldenie a dolgozókat. A cégvezető abban bízik, hogy egy hónap alatt javul a járványhelyzet. Bár eddig mindig bezártak, most a két ünnep között is nyitva tart az étterem, feltéve, hogy a helyzet erre lehetőséget nyújt. Az étteremmel ellentétben a Horgászparkot nem zárják be, ugyanis a horgászat egyéni sportnak számít, viszont minden nap fertőtlenítik az emberek után a stégeket és az asztalokat. Bár az éttermi kiszolgálás megszűnt, aki elvitelre rendel ételt, azt kiszolgálják.

Látos Lajos, a Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: a cél ugyanaz, mint tavasszal volt. Együtt kell a csapatukat tartani. Várják a beígért kormányzati bértámogatást. A stabil törzsgárda most ötven személyből áll, de több kisegítő dolgozó is belép, ha nagy rendezvényt tartanak. Az emberek most kapják az alapfizetést, otthon vannak. Az idei évről elmondta: a tavaszi válság miatt a céges rendezvények elmaradtak. A nyaraló vendégek és a családi rendezvények valamit ugyan pótoltak, de nem sokat. Bízik abban, hogy decemberben újranyithatnak. A szilveszteri négynapos előfoglalás ugyanis már most telt házas.

Tanulmányozzuk a Magyar Közlönyben leírt rendelkezést. Csak ezután tudunk bármit is tenni – nyilatkozta Juszkó Anita, a Four Point by Sheraton Kecskemét Szálloda és Konferencia Központ szállodaigazgatója. Bízom benne, hogy a részletes szabályozás mellett megjelenik egy támogatási csomag is. Az idei évről annyit, hogy az év első fele a járvány első hulláma miatt nagyon gyenge volt. Az élénk belföldi turizmusnak köszönhetően július közepétől szep­tember közepéig jó időszakunk volt a tavaszhoz képest. Az év 12 hónapjából talán négy az, amely pozitív eredményt hozott. Elbocsátásban nem gondolkozunk, az utóbbi hónapokban többen hagyták már el az ágazatot. Jelenleg annyian vagyunk, amennyien éppen elegendő normál időszakban a szolgáltatási színvonal fenntartásához – mondta végül Juszkó Anita szálloda­igazgató.

A bajai Duna Szálló nem zárt be, a korlátozások idejére felújítást terveznek
Fotó: Bús Csaba

A Covid óriási mínuszokat okozott a szállodaiparban

Bács-Kiskunban az első fél évben a járvány miatti intézkedések következtében sok kereskedelmi szálláshely zárva tartott március második felétől. Többségük – a korlátozások feloldását követően – csak májusban vagy júniusban nyitott ki újra. Erről ír a Központi Statisztikai Hivatal legutóbb kiadott publikációjában. Ebben az időszakban a vendégek száma (45 ezer) így 58, a vendégéjszakáiké (89 ezer) 61 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A külföldi vendégek 70 százalékkal kevesebb éjszakára (21 ezerre) maradtak a megye kereskedelmi szálláshelyein, mint 2019 első fél évében. A belföldi vendégek éjszakái (68 ezer) 58 százalékkal csökkentek. A szálláshelyek összes bruttó árbevétele (2,1 milliárd forint) az első fél évben 53 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi értéktől. Az árbevételen belül a szállásdíjak összege 56, a vendéglátásé 49, az egyéb szolgáltatásoké 61 százalékkal csökkent.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!