kecskemét / GALÉRIÁVAL

2020.03.03. 17:30

Idén is kiszámítható támogatást ígértek az agrárkonferencián

Az agrártámogatások kérdéseit is érintették azok az előadók, akik részt vettek kedden a Portfolio internetes cég munkatársai által szervezett szakmai fórumon Kecskeméten.

Barta Zsolt

Fotó: BUS CSABA

A rendezvényen több tematikus szekcióba várták az érdeklődőket. A megnyitó előadást Nagy István agrárminiszter tartotta, aki számokkal fűszerezve ismertette a tavalyi év jó eredményeit a Four Points by Sheraton hotel konferenciatermében a termelők, a cégvezetők és más üzletemberek előtt.

– Vírusok árnyékában éljük az életünket. Három is befolyásolja a gazdaság működését. Az egyik a koronavírus, a másik a madárinfluenza, a harmadik pedig az afrikai sertéspestis. Azt a jó hírt kell közölnöm, hogy fegyelmezett munkával, odafigyeléssel, mindegyik folyamat kezelhető – hangsúlyozta a tárca vezetője. Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatékonyság és a versenyképesség az egyik legfontosabb kérdés az agrárszektorban. Megjegyezte, hogy az elmúlt kilenc évben a gazdaság ezen szegmensének a szereplői komoly eredményeket értek el.

A magyar mezőgazdaság termelékenysége uniós összehasonlításban kiemelkedően fejlődött. Egy hektárt alapul véve, a bruttó hozzáadott érték hatvan százalékkal emelkedett. Belgium, Dánia, Lettország, Írország és Litvánia után ez az érték a hatodik legjobb az EU-n belül. A növekedési pálya stabil. A mezőgazdaság kibocsátási értéke megközelítette a 2800 milliárd forintot tavaly. A nemzetgazdaság külkereskedelmi aktívumának a többlet részét az agrártermékek exportja biztosította. Tavaly november végéig ötmilliárd euróval exportált többet a magyar gazdaság, mint amennyi az importja volt. Ebből hárommilliárdnyi érték a mezőgazdaságnak volt köszönhető. Egyébként az exportált agrártermékek értéke 2019-ben 8,7 milliárd euró volt, mely az előző év hasonló időszakához képest kilenc százalékos emelkedést mutat.

Nagy István a tavalyi év kapcsán kitért arra, hogy nem volt könnyű a szélsőséges időjárás miatt. Viszont a napraforgó, az őszi árpa és a tavaszi árpa rekordterméssel fizetett. Az előadásában rátért az uniós kifizetésekre, amelyek a mezőgazdaság fejlődését elősegítették. A mezőgazdaság versenyképességét növelő beruházások értéke meghaladta a 300 milliárd forintot tavaly szeptember végéig. A vidékfejlesztés keretében 205 milliárdot fizettek ki, melynek több mint a fele beruházás volt.

Arról is beszélt a miniszter, hogy az erdőgazdálkodás, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság beruházásainak hiteleihez – száz milliárd forint – a kormány tavaly szeptembertől nyolcvan százalékos mértékű kamattámogatást nyújt. Ez ugyan nem ingyen pénz, hangsúlyozta, de fenntartja a beruházási kedvet. Folytatódik az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel konstrukció támogatása is. A vállalkozások továbbra is szinte kamatmentesen használják a mindennapi működést segítő pénzügyi rendszert. A mezőgazdaság ágazati szintű jövedelmezősége jelentősen megnőtt, mondta az előadó. Ebben fontos szerepet játszott a mintegy nyolcszáz milliárd forint össztámogatás a szektor számára. Az idén is szeretnék fenntartani ezt a finanszírozási szintet.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a gazdálkodók számíthatnak idén is a nemzeti költségvetés által finanszírozott mintegy százmilliárdos hazai forrásra. Ennek a legfőbb kedvezményezettjei az állattartók lesznek. A támogatáspolitika keretében a kiszámíthatóságra és stabilitásra számíthatnak a gazdák.

A 2020-as évről megemlítette, hogy idén 450 milliárd forintot fizetnek ki különböző jogcímeken. A miniszter szólt arról is, hogy a baromfi- és sertéstartótelepek járványvédelmi rendszerének a fejlesztését is támogatják. Erre pályázati forrást fognak megnyitni. Az agrártárca vezetője más támogatási formákról is beszélt. Őt követően kerekasztalkonferencián szóltak a szakértők az agrárpolitika jövőjéről, majd szekciókban folytatódott a konferencia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!