Asztalitenisz World Tour

2019.01.19. 21:00

Ezüstérmes lett a Szudi, Pergel vegyes páros

A közönség már nagyon várta a hazai játékosokat, a program ugyanis jelentősen csúszott.

Szudi Ádám és Pergel Szandra duója 3-0-ra kikapott a szombati döntőben a kínai Hszü Hszin, Liu Si-ven kettőstől, így ezüstérmet szerzett az új olimpiai számban, vegyes párosban a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen.

Az ázsiaiak ötödik, a magyarok pedig – akik közül Pergel influenzás tünetekkel, betegen vállalta a játékot – nyolcadik kiemeltként jutottak el a döntőig, mely tömött lelátók előtt kezdődött el. A közönség már nagyon várta a hazai játékosokat, a program ugyanis jelentősen csúszott, a torna első döntője így csak több mint egyórás késéssel kezdődhetett el.

Az első játszma nagyon gyorsan a szettvesztés nélkül fináléba került kínaiaké lett, majd a második is, bár ebben már nagyobb ellenállást tanúsítottak a magyarok. Látszott a klasszis különbség a két duó között, de Szudiék becsülettel küzdöttek, játszmanyerésre azonban nem volt esélyük.

Az ellenfél végül villámgyőzelmet aratva gyűjtötte be a bajnoki címet, a 22 éves Szudi és a 30 éves Pergel pedig ezüstérmet vehetett át.

„Nagyon jó élmény volt ez az egész hét, sokan kijöttek, köszönjük mindenkinek a szurkolást!” – nyilatkozott rekedt hangon Pergel Szandra, a Budaörs játékosa. „A döntő nem úgy sikerült, ahogy azt gondoltuk, de nagyon erős párossal játszottunk, ebben a meccsben ennyi volt.”

„Vissza fogjuk majd nézni a mérkőzést, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, minden vereségből tanul az ember, ki fogjuk elemezni” – mondta a Németországban légióskodó Szudi Ádám. „Nagyon szép emlék marad majd ez a verseny, sokan szurkoltak nekünk, ez nagyon jólesett.”

A magyarországi WT-verseny ebben a számban már az olimpiai kvalifikációs időszak része, itt már pontokat lehetett gyűjteni, s aki megfelelő helyen áll a kontinentális rangsorban márciusban, indulhat a júniusi, minszki Európa Játékokon, amelyről az első helyezett kvótát szerez a jövő évi, tokiói olimpiára.

„A jövőben szeretnénk minden versenyen minél tovább eljutni, a végső célunk pedig az, hogy kvalifikáljuk az olimpiára a vegyes párosunkat” – jelentette ki Pergel Szandra.

A magyarok ezzel befejezték szereplésüket a tornán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!