Nem lehet akárkiből vadász

2024.05.23. 12:07

Több évszázados hagyományokra épül a vadászudvar Martonfán (videó)

A vadászat számos szegmensét, például az irodalmat, a zenét, a gasztronómiát is felölelő szellemi központként működik immár három évtizede a baranyai Martonfa vadászudvara, amelynek nyári táboraiban gyermekek százai is megfordulnak. A német eredetű, több évszázados hagyományokkal rendelkező jägerhofok mintájára szerveződő, hazánkban egyedülálló vadászudvar vezetője, Agyaki Gábor a Bama.hu vármegyei hírportálnak nyilatkozva úgy fogalmazott: a vadász számukra nem egy puskás embert jelent, a közéjük tartozókat már a beszédük alapján, néhány mondat után felismerik.

MW

A vadászkürtölés hagyományát is tovább éltetik

Forrás: Dunántúli Napló

Fotó: Laufer László

Nem mehet akárki vadásznak – szögezte le a Hobo Blues Band A vadászok gyülekezője című dalában, s ezt, miután meghallgattuk Agyaki Gábor szenvedélyes beszámolóját a Martonfai Vadászudvar mindennapjairól, az ott zajló életről, magunk is meg tudjuk erősíteni. Pontosabban: vadász – aki leteszi az ehhez szükséges, s nem éppen könnyű vizsgákat – bárkiből lehet, hofjäger, udvari vadász (ami nem királyi vadászt jelent) viszont nem terem akárkiből – olvasható a Bama.hu vármegyei hírportálon.

IMG_0729
Agyaki Gábor a trófeák között 
Fotó: Laufer László / Forrás: Dunántúli Napló

– Számunkra a vadász nem egy puskás embert jelent – magyarázta Agyaki Gábor. – Hanem olyan személyt, aki ismeri, tiszteli és gyakorolja a vadászudvarok hagyományait. Az ilyeneket már a beszédükből, néhány mondat alapján felismerjük. Ha az illető például a vad helyett az állat, az elpusztult helyett a dermedt, a nyakörv helyett a nyakló, vagy a póráz helyett a vezeték szót használja, tudjuk, hogy közénk tartozik. Azokkal sincs bajunk persze, akiknek ezekre a dolgokra nincs ilyen szabatos szavuk, csak ők nem a vadászudvarhoz tartoznak.

Agyaki Gábor történeti kitekintésében felelevenítette, hogy az első vadászudvarok az 1600-as években jöttek létre, német területen. Esetükben sem pusztán épületeket, kerítésekkel körbevett ingatlanokat kell elképzelni (persze voltak azok is) a hozzá tartozó vadászterületekkel egyetemben, hanem olyan központokat, ahol a vadászokat „képzik”, s vadászokból hofjägerek, azaz udvari vadászok lesznek. Olyanok, akik ismerik például a már említett vadásznyelvet, nemkülönben a kürtjeleket. S hogy mindez mennyire komolyan veendő hagyomány, azt az is jelzi, hogy lényegében a vadászok eszközei is ugyanazok maradtak. Ilyen a többi között a szarvasgyilok is, az a tőr, amellyel a sebzett nagyvadat megváltják a szenvedéseitől. S a vadászathoz kapcsolódó rituálék, szimbólumok is változatlanok. Előbbiek révén szólhatunk egyebek mellett a szabályos töretátadásról, utóbbiak közt pedig például az úgynevezett farkashorogról is, ami a Hannoveri Vadászudvarhoz tartozást jelzi, s amit ma is viselnek a hagyományok martonfai ápolói is, de még a vérebek fővizsgája után a kutyák szőrébe is belenyírnak, megjelölve ezzel.

A Bama.hu képgalériáját a martonfai vadászudvarról ITT tudja megtekinteni.

– Ifjúság nélkül persze az egész tevékenységünk semmit nem ér – szögezte le Agyaki Gábor. - Ha nem lenne kinek átadni a tudásunkat, minek is csinálnák, de szerencsére van. Ahogy a német vadászudvarokban is tették, nagy figyelmet fordítunk a gyerekekre. A hierarchia alján, vagy fogalmazzunk másképp, a belépő szinten az úgynevezett kutyafiúk állnak. Első osztályos koruktól nagyjából nyolcadikig marad ez a státuszuk, különféle teendőket bízunk rájuk, például a kutyák etetését, takarítását, hozdd ide, vidd oda feladatokat.

– A következő szint, amikor már megtanulnak kürtölni, bánni tudnak a kutyákkal, szakosodnak valamerre, a harmadik pedig a szarvas szakértő szint. Ők már nagyon képzett szakamberek, vendégeket visznek, utánkeresnek a kutyával, hivatásos vadászok, erdőmérnökök lesznek. Aztán visszajönnek, és itt segítenek a kutyafiúknak.

Beszélgetésünk során kiderült az is, hogy aki ma vadászkürtöl Magyarországon, nagyjából 1500 ember, az biztos, hogy megfordult Martonfán valamelyik képzésen. Itt van a magyar vérebek magyarországi legfőbb bázisa is, a magyar vizslások központja, rengeteg tréninget szerveznek számukra, s persze vizsgákat is. A rendre telt házzal zajló futó nyári tematikus táborok között találunk – természetesen a vadászathoz kapcsolódó - irodalmi, gasztronómiai, természetfotós, zenei és kutyás turnusokat is, utóbbiba saját kutyájukkal érkeznek a résztvevők. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a szóban forgó táborokba, összehasonlítva más ottalvós kínálattal, elérhető árakon lehet eljutni – naná, hogy fontos ez is ahhoz, hogy legyen elegendő új kutyafiú.

– A legfontosabbak a gyerekek. Akik nálunk nőttek fel, azok ma már a gyerekeiket hozzák ide. Kivétel nélkül jó ember vált belőlük, s mindenütt megállták a helyüket. A gyerekeik is ilyenek, nagyon normális lányok, fiúk, jól tanulnak, érdeklődők, fogékonyak. Martonfa ma már egy brand, olyan márkanév, ami, ha szóba kerül, a vadászok körében a minőséget jelenti. Ahhoz, hogy ez továbbra is így maradjon, mindenképpen szükség van a fiatalokra, hogy legyen kinek átadni a tudást, hogy újabb és újabb szarvas szakértők legyenek, akik aztán a következő nemzedékeket nevelik.

A Bama.hu videós stábja is kilátogatott Martonfára:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!