időjárás

2018.10.22. 16:41

Megnövekszik a felhőzet, közeleg az eső

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 11 és 17 fok között alakul.

Kezdetben tovább szakadozik, csökken a felhőzet, majd éjszaka észak felől szakadozott felhősáv éri el az országot. Néhol gyenge eső, zápor is előfordulhat. Kedden eleinte az ország nagy részén kevesebb lesz a felhő, aztán a nap második felében észak, északnyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és késő délutántól északon és keleten néhol már kisebb eső, zápor is lehet.

Éjszaka a Dunántúl északi részein helyenként, kedden az ország északi, északkeleti felén nagy területen megerősödik a nyugatira, északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul, de egy-két helyen hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 11 és 17 fok között alakul.

Ezek is érdekelhetik