Bulvár-celeb

2021.05.20. 16:46

Fölcsuszamlás volt Mátrakeresztesen – teljes útzár, házak is veszélyben

Nagy erőkkel vonultak ki a nógrádi önkéntes mentő szervezetek és a katasztrófavédelem munkatársai Mátrakeresztesre, ahol kilépett a patak a medréből földcsuszamlást okozva. Több ház is veszélybe került, amelyeket homokzsákokkal védenek.

A police.hu tájékoztatása szerint a 2408-as számú út 14-es kilométerszelvényében május 20-án 9 óra körül Mátrakeresztes belterületén a hegyről sár csúszott az úttestre, amely ennek következtében járhatatlanná vált. A rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a személygépjárműveket a Kékesi útra terelik, míg a busz- és tehergépjármű forgalom az útszakaszon szünetel – írja a nool.hu.

Homokzsákokkal fékezték meg a vízátfolyást
Fotó: nool.hu / Hüvösi Csaba

Molnár Adrienn, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője a Nógrád megyei hírportálnak elmondta, hogy a házak közelében a patak kilépett a medréből, amelynek következtében a 2408-as számú út 14 és 14+200-as kilométerszelvény közötti szakaszán az úttest alatt lévő partfalat kimosta és földdarabok szakadtak le.

– A helyszínre vonultak a pásztói hivatásos tűzoltók, a HELP Önkéntes Tűzoltó és Különleges Mentőegyesület, és az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei, valamint a Nógrád megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat. Utóbbi irányításával ideiglenesen elterelték a vizet arról a szakaszról, ahol az a partfalat kimosta és az áteresznél megkezdték a szivattyúzást, annak kitisztítása érdekében – közölte Molnár Adrienn.

Hozzátette: a HELP Mentőegyesület tagjai homokzsákokat, valamint Pásztó önkormányzata további homokzsákokat és homokot vitt a helyszínre. Statikus és a közútkezelő szakemberei is a helyszínre érkeztek.

Molnár Adrienn arra is kitért, hogy a beavatkozásnak köszönhetően a földmozgást átmenetileg sikerült megállítani, valamint a vízátfolyást megszüntetni. A káresemény már lakóházakat közvetlenül nem veszélyeztet, azonban a lakók és az ingatlanok védelme érdekében homokzsákok kihelyezését is megkezdték.

A rendőrség is a helyszínre sietett

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elárulta, hogy a földcsuszamlás miatt az úttest járhatatlanná vált. A rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a személygépjárműveket a Kékesi útra terelik, míg a busz- és tehergépjármű forgalom az útszakaszon szünetel.

Önkéntesek és tűzoltók is dolgoztak a helyszínen
Fotó: nool.hu / Hüvösi Csaba

Farkas Attila, a város polgármestere is a helyszínen

– Az eset a Heves megyei szakaszon, a temető környékén történt, azonban olyan szempontból Mátrakeresztes is érintett, hogy amennyiben tovább csúszik a föld, akkor eléri a falu szélét, amely lakott terület – hangsúlyozta a polgármester.

Mint mondta, megnehezíti a munkálatokat, hogy olyan helyen történt az egész, ahová gép sem tud bemenni. Ugyanakkor nem azon a részen van a probléma, ahol eddig gond volt a településen.

Farkas Attila kiemelte, hogy az önkormányzatnak nincs illetékességi jogköre az érintett területen, hiszen az már Heves megye. A város közmunkásai azonban segítenek az esetnél, folyamatosan hordják a homokzsákokat a veszélyeztetett házakhoz. A polgármester bízik benne, hogy nem lesz további baj.

A veszélyt sikerült elhárítani, ha nem lesz nagyobb eső a napokban
Fotó: nool.hu / Hüvösi Csaba

 

Bognár Sándorné, helyi lakos megijedt, amikor megtudta mi történt, a nool.hu-nak úgy fogalmazott, hogy hallotta a szirénákat, majd az egykori kocsmához érkezve látta, hogy teherautóval viszik a homokzsákokat a házakhoz. Reméli, hogy nem ismétlődik meg a 16 évvel ezelőtti káreset.

Volt már víz miatt gond Mátrakeresztesen

Még 2005-ben a hirtelen lezúduló hatalmas eső következtében egy közeli víztározó kiöntött, a víz átszakította a gátat, majd a falun átfolyó Kövicses-patakba ömlött. A patak méretének többszörösére duzzadt és elöntötte a települést. A házakba sziklákat és iszapot hordott, autókat ragadott magával, és volt, akinek a fél ingatlanát elvitte. A káreset óta több óvintézkedést is megtett az elmúlt években Pásztó önkormányzata. A helyiek most bíznak benne, hogy még egyszer nem ismétlődik meg az egykori katasztrófa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!