Friss hírek

2005.12.09. 16:04

Légi közlekedési központ lesz a Fly Balaton Airport

Két lépésben összesen 11 milliárd forintot költenek a fejlesztésre: 2009-ig mintegy 9 milliárdot költenek a sármelléki bázisra, majd 2012ig újabb 2 milliárdot fordítanak a logisztikai, a navigációs és a biztonsági rendszer fejlesztésére.

BAMA

Zóka Gyula, a repülőtér egyik vezetője elmondta: tárgyalásokat folytatnak több légitársasággal, hogy a nyáron beindított közvetlen németországi járat mellett több hasonló szolgáltatást tudjanak kínálni az utasok számára, jelenti a CENA hírügynökség. Az idegenforgalmi szakemberek azt remélték a legutóbbi járatbeindítástól, hogy a német vendégeket visszacsábítja majd a Balaton mellé, ám nem így történt.

Sokkal inkább Hévízre mentek és Zala megye egyéb nevezetességeit látogatták a járatokkal érkező turisták. Zóka Gyula elmondta: fontos állomás lesz majd a sármelléki reptér életében, amikor csaknem egy kilométerrel megnövelik a kifutópálya hosszát, hogy nagyobb gépeket is fogadni tudjanak.

Terveik szerint az utasforgalom folyamatosan növekedni fog. A repülőtér menedzsementje egyébként éppen a napokban folytatott tárgyalásokat arról, hogy a Ryanair fapados légitársaság 2006. február 18-tól heti három alkalommal is indít járatokat a nyugat-magyarországi repülőtérről, áll a jelentésben.

Ezek is érdekelhetik