Légkondi nélkül mit érek én?

Akárki akármit mond, a légkondicionáló feltalálójának minimum egy Nobel-díj járna. Legalábbis, ha a sajátomat le tudnám venni pipiskedés nélkül a felső polcról, már biztosan átadtam volna neki. A modern kori légkondicionálás alapjait Michael Faraday fizikusnak és feltalálónak köszönhetjük, aki még 1820-ban álmodta meg ezt a hasznos kis masinát Angliában. Ráébredt, hogy a sűrített és cseppfolyósított ammónia képes hűteni, ha elpárologtatják. 

Később Dr. John Gorrie fizikus 1824-ben olyan kompresszoros berendezést alkotott, amellyel jeget állított elő, majd ezzel a levegőt hűtötte. Ezt követően csaknem száz évnek kellett eltelnie, hogy a hűsítő gépezet már ne akarjon felrobbanni vagy mérgező gáz általi ámokfutásba kezdeni. A ma is ismert és használt klímákat az 1920-as években kezdték alkalmazni, viszont akkor még csak kevesen engedhették meg maguknak, luxusterméknek számított. Napjainkban is egy kisebb vagyont kell beáldozni a kellemes, ember- és állatbarát hőmérséklet elérésére, viszont szerintem ezért megéri feltörni a malacperselyt.

 Persze én is jó szívvel gondolok vissza a gyermekkoromra, amikor a világ legnagyobb felfedezése volt, hogyha belebeszélek a ventilátorba, bármelyik robotfelkelést túlélem, hiszen hang alapján sajátjuknak tekinthetnek. Arra már kevésbé szívesen gondolok vissza, amikor a nem túl hasznos, de tűzoltásra éppen megfelelő ventilátor bekapta a hajamat, ami csak pörgött és pörgött addig, hogy már csak egy ollóval lehetett kimenteni a hozzákapcsolt fejbőrömet. 

Lényeg a lényeg viszont, hogy az életben számtalan dologért, személyért lehetek hálás, viszont egészen biztos, hogy a listán kiemelkedő helyen végezne a tény, hogy egy olyan korban születtem, amikor már akkor sem kell a házban meggyulladnom, ha odakint még a légy is csak kóvályogva repül a hőkimerüléstől.