Kiskapuk

Tapodi Kálmán

A középiskolában különböző módszerekkel igyekeztünk minél jobb érdemjegyet elérni egy-egy dolgozat írásakor. A „puskázásaink” általában sikeresek voltak. Igaz, némi csalással értük el a célunkat, de mindez nem okozott lelkiismeret-furdalást. Sőt, akadt tanárunk, aki azt mondta, hogy hasznos a puskaírás, mert annak készítése közben is tanulunk. A ’80-as években vetítették az Éretlenek című vígjátékot és csak ámultunk, hogy ott milyen trükköket találtak ki az érettségizők. A mai diákok könnyebb helyzetben vannak, hiszen az okos eszközeik révén szinte minden pillantok alatt megoldható. Hamarosan azonban korlátozhatják a mobileszközök használatát az iskolákban. Hogy a szigor milyen eredménnyel jár nem tudni, de a fiatalok szerintem már keresik a kiskapukat. 

dolgozat, Jó reggelt!, puskaírás
Illusztráció
Forrás:  shutterstock.com