Tejfölös doboz

Barta Zsolt

A minap láttam az egyik boltban, hogy a tejfölös doboz űrtartalma csökkent. Azaz a 850 grammos készítmény 50 grammal lett kisebb. Szerencsére egy rendelet következtében fel kellett tüntetnie a boltnak a változást. Úgy tűnik, hogy ez nem más, mint a rejtett áremelés sajátos formája. Ha ugyanis az ár nem változik, csak a termék mennyisége csökken, akkor többe kerül az a bizonyos árucikk. 

tejföl, infláció, jegyzet
Illusztráció
Forrás:  shutterstock.com 

Az infláció sajnos itt van köztünk, a szombati lapszámunk 7. oldalán nagy anyagot szentelt a központi szerkesztőség ennek a témának. Mi is a pénzromlás? Ha több pénz van kint a piacon, mint amennyi mögött van árufedezet, akkor a drágul minden. Ott, ahol van béremelés, ott kevésbé érzik meg a családok, ahol nincs, ott csökken az életszínvonal, ugyanis kevesebbet tudnak költeni az emberek. Az infláció ellen mi is tudunk tenni. Igaz, ez időigényes történet. Az interneten megtalálható az árfigyelő honlap, amely hat kiskereskedelmi lánc árait hasonlítja össze. Magam is áttekintem, amikor bevásárlólistát írok. A minap azonban azon kaptam magam, hogy hónapok óta nem járok magyar tulajdonosi körrel rendelkező kiskereskedelmi láncok boltjaiba. 

Hogy miért nem? Azért, mert az árfigyelő honlapjára valami oknál fogva nem kerültek fel a magyar tulajdonú cégek árai. Hogy miért nem? Fogalmam sincs, az viszont biztos, hogy az említett honlap böngészői nem fogják keresni a magyar boltokat, hisz nincs információ az áraikról. Tavaly július 1-től indult el az árfigyelő rendszer működése, amelynek köszönhetően az árak összehasonlítása segített az infláció letörésében. Kár, hogy az árfigyelő honlapról a magyar boltok kimaradtak.