Tartalmas párbeszéd

Mester-Horváth Nikolett

Férjem mellett magam is meglepődve eszméltem rá, hogy sosem jártam még a kecskeméti színházban. Pedig mindössze 60 kilométerre lakok a megyeszékhelytől, ráadásul évek óta a munkám is (részben) odaköt, és abszolút szívesen áldozom időmet egy színdarabra. Egyik kedves kollégám javaslatára viszont az elmúlt hétvégén megnéztük A kis herceg című előadást Kecskeméten.

előadás,
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Varázslatos világot teremtett a színpadon a rendező, a színészek, a díszlet- és jelmeztervező, valamint a zeneszerző. Mivel épp két hónappal ezelőtt olvastam újra, immár felnőtt fejjel, Antoine de Saint-Exupéry kisregényét élénken éltek bennem azok az érzések, amiket ez a rendkívüli történet ébresztett bennem. A színdarab pedig csak mélyítette ezeket, sokszor szökött könny a szemembe. Megindító pillanatokat hozott. A legcsodásabb mégis az volt, hogy erre a mesejátékra sok-sok gyermeket hoztak el a szüleik, nagyszüleik. Borzasztó fontosnak tartom, hogy a figyelmet megosztó, az elmélyülést és a képzelőerőt sokszor gátló, kütyükkel telezsúfolt világunkban a gyermekeket értéket közvetítő, a lelket és az elmét olykor humoros köntösben gazdagító élményekkel erősítsük. Az előadás 60 perces, épp alkalmas arra, hogy még ne tolakodóan, de biztosan le tudja foglalni az izgő-mozgó fiatalokat. 

Ráadásul Exupéry története minden korosztályt megszólít, így tartalmas párbeszédet indíthat el szülő/nagyszülő és a gyermek között. Mást jelent a kicsiknek, és mást a felnőtteknek, épp ezért hosszú évek múlva is izgalmas beszélgetéseknek teremthet alapot. Megnyugtató volt látni, hogy a sokszor felszínesnek titulált évtizedünkben is vannak családok, akiknek fontos, hogy csemetéjüket megismertessék a színház világával, az időt álló történetekkel, amikből felnőttként is erőt meríthetnek. Talán most gyermekként még csak a szórakoztató részek keltették fel az érdeklődését, de ezek a családdal közös élmények elültetik benne a gondolkodó, a világra és embertársaira érzékenyen reagáló személyiség alapjait.