Gyalázat

Törvények ide, vagy oda, a fémtolvajok nem pihennek. Számtalan olyan esetről adtunk már hírt, hogy szinte mindent ellopnak, ami értékesíthető, legyen az csatornafedél, útjelző tábla, földkábel. Már azon sem lehetne csodálkozni, ha vármegyénkben a használaton kívüli síneket is felszednék. 

A rézért  jobban fizetnek, így vélhetően ennek a jövedelemforrásnak lettek áldozatai az egyik kiskunmajsai temető vízcsapjai. A tolvajokat már nem várták meg azt sem, hogy besötétedjen és igazán az sem érdekelte őket, hogy még vannak látogatók a temetőben, amiben térfigyelő kamerák is működnek. 

A viráglopások sajnos elég gyakoriak a sírkertekben, de a síremlékek megrongálását, mécsesek, sírvázák eltűnését is jelentették már. A fővárosban 'tán szervezett keretek között is zajlottak a lopások és kétes hátterű társaságok jártak temetőket és megrendelésre bármit elloptak. A sírgyalázások legtöbbje rongálásnak minősül, idővel a tárgyak is pótolhatók, ám a hozzátartozók lelki fájdalmát nem lehet kárpótolni.

A temetők mindenütt nyitott történelemkönyvek, és a sírok között sétálva sok minden megtudható az elhunytakról, olykor a foglalkozásukról, haláluk okáról. Nyomon követhetők a temetkezési-, illetve a síremlékállítási szokások változásai is. A szerényebb síremlékek mellett, sok milliós sírokat is látni, amik között akadnak kevésbé esztétikusak is, de mindenkinek szíve joga, hogy milyen emléket állít hozzátartozóinak és annyit költ minderre, amennyit megengedhet a vagyoni helyzete.

Mindezeknél sokkal inkább zavaró, hogy sok temetőben egy mozgásában korlátozottnak szinte esélye sincs közelebb jutni szerettei sírhelyéhez a különböző betonszegélyek és a szűkös helyek miatt. Abban pedig csak reménykedni lehet, hogy idővel majd csak változnak ezek a szokások is.