Az az egy fontos

A szeptember közeledtével azt hiszem, mindannyiunkban felébred a gyerekkorunkban kialakult várakozó érzés. Ez nem feltétlen pozitív várakozás, de mindenképpen készülés valami újra. A nyárnak lassan vége, az iskola folytatódik vagy elkezdődik, azonban mindenképpen valami új kezdődik. Az évszak is őszbe fordul, a forró hőség elviselhetőbben támogatja a mindennapjainkat. Bennem már mocorog ez a változás, pedig már rég nem vagyok kisiskolás. De a szeptember mindig valami újat hoz. Újat kell hoznia, hisz kialakítottuk róla ezt az igazságot.

Még itt sem vagy, drága ősz, de már most megnyugvásra lelek benned. Talán épp ezért ilyen hangos és vad a nyár vége most, hogy vágyhassunk arra, ami egyébként is eljön. Szépen van felépítve az élet, vágyakozunk arra, ami a következő fejezet. A következő fejezet címe mi lenne? Azt hiszem, erre mindenkiben más válasz jelenik meg. A világ pedig így szép. Én magammal viszem a saját kérdésemet most, és elfogadom a vágyaimat úgy, mint egyszerűen az egyetlen lehetséges folytatása a történetnek.

A szeptemberre gondolok, és megszólal bennem egy kislány csilingelő hangja, amint ezt énekli: „Az az egy fontos, legyetek jók most, már nem kell túl sok a holnaphoz…” Ez az érzés van bennem is, de a kislány jobban megfogta a lényeget. A holnap jön, és már nem kell túl sok hozzá. A legtöbb, amit érte tehetek, hogy egyszerűen jó leszek. Az pedig nem más, mint hogy jól leszek. A jól-létemhez pedig tényleg nem kell túl sok mindent. Csupán én. Én és a gondolataim, hogy éppen mire figyelek, fókuszálok. A fókusz teremt – mondják a spiritiszták. Én nem tudom, de az biztos, hogy az aktuális hangulatállapotomat valóban az teremti meg, amit most gondolok. „.…már nem kell túl sok a holnaphoz.” Talán ennyi kell a holnaphoz is.

A ma, a most. A mostani gondolatom. Azt pedig kiválaszthatom, és őrizhetem rajta a fókuszomat a mai napon. Természetesen elkalandozik onnan majd néha, de én felelősséggel tartozom magamért és a gondolatomért, amit vállalok is. Vállalom, hogy felismerem és visszahozom a figyelmem olyan helyekről, ahol nekem nem kellemes. Igen, a kellemes tapasztalatot választom. Ennyit megérdemlek ebben a forró nyári hőségben, így az iskola kezdete előtt. Ma csak kellemes dolgokon pihentetem a figyelmem.

A fókusz teremt. Ha most kellemesre figyelek, talán még több kellemes élmény úszik be az élményeim közé. Sokat nem veszíthetek, megnézem. „Ugye tényleg nem fog fájni, ha majd végre nagy leszek? Ugye másként fogom gondolni azt, hogy milyenek a felnőttek?” Ugye.