Vakáció

Már csak a „ció” hiányzik a vakációból a nyári szünet kezdetéig az iskolákban. Egykoron mi is lelkesen formáztuk krétával a betűket a táblára, hiszen a vakációt mindannyian nagyon vártuk. A vakációs hangulatban azonban cseppet sem volt lelkesítő, amikor ünneplőbe öltözve vissza kellett menni a tanévzáróra. Sokkal szimpatikusabb az a mai modell, amikor az osztályfőnök az utolsó tanítási napon néhány értékelő mondat kíséretében kiosztja a bizonyítványokat és onnantól tényleg kezdődhet a vakáció.

Általános iskolásként ilyenkor már a nyári táborozásról egyeztettünk, kikkel fogunk egy sátorban aludni, és picit cseperedve már az is szempont volt, hogy a lányok sátrainak közelében legyünk. Nagyon szerettük a sátortáborok nyújtotta félnomád létet, ahol senkit sem zavart, hogy a patak partján volt a reggeli mosakodás és az sem, hogy szükség esetén a latrinákat kellett felkeresni.

Az esték is rendre tartogattak izgalmakat, amiket persze kerestünk is. A nagyobbacska fiúk pedig izgatottan várták az esti táncos körjátékot, amit akkoriban „sóderezésnek” hívtak és a lányoknak adott-kapott puszikkal végződött. Hogy az „Ég a gyertya ég” kezdetű dalocskának, miként lett a folytatása az úttörő időkben a „Sóder, sóder a lábam alatt” senkit sem érdekelt, habár így utólag átgondolva igen furcsa a társítás.

Középiskolásként az úgynevezett építőtáborokban sem gondultunk arra, hogy éppen a szocializmust szolgáljuk, amikor a bicskei vasútállomáson a rakodó peronokhoz cipeltük a vasbetonaljakat. Jobban izgatott bennünket, hogyan juthatunk el esténként Biatorbágyról Etyekre, ahol a lányok tábora volt. Mindez persze nem volt szabályos, de legalább izgalmas szökési kísérletek voltak. Szerelmek lábnyomai alakították az ösvényt a két település között, de ahogyan Cseh Tamás is megénekelte: „…lám csak, azért voltak nekünk élményeink…”