A mintaadás rendszere

Úgy érzem, nemzetünk életében eljött a pillanat, amikor hagynunk kell egy kis időt magunknak arra, hogy a hátországban élők jólétére is gondoljunk egy kicsit. Két legyet üthetünk egy csapásra, ha mielőbb elkezdjük kiépíteni a nemzeti drogtesztrendszert kiszolgáló hálózatot.

Sokaknak ugyan fölösleges marhaságnak tűnhet a diákság (és más tetszőlegesen kiválasztott csoportok) drogszűrése, de ők vagy kábultak, vagy nem veszik figyelembe, hogy komoly gazdasági növekedést érhetünk el, ha ügyesen lovagoljuk meg a vizeletminta-hullámot. Az ellenünk áskálódó erők savanyúan veszik majd tudomásul, hogy már egy tenger sem mossa ugyan hazánk partjait, de saját erőforrásainkat kihasználva mégiscsak szörfölhetünk kedvünkre.

Mint annyi más esetben, most is fontos, hogy higgyünk a sikerben, és el ne kábuljunk az első eredmények láttán, mert ha elszakadunk a valóságtól, ez később problémákat okozhatna. A drogtesztre épülő növekedés alapja, mint tudjuk, a mintaadás. Eleinte elég lehet az évi egyszeri pisilgetés, de a fejlődés előbb-utóbb megköveteli a napi csorgatást. A minták begyűjtése, szállítása, elemzése alapvetően állami monopólium lenne, de kis- és középvállalkozások számára koncesszióval átadható a feladat. Láttunk már több jó példát arra, hogy micsoda sikerek érhetők el ily módon.
Korábban az látszott volna helyesnek, hogy a nemzeti droglaborok rendszerére a tudásalapú társadalom építőköveként tekintsünk, és például a vegyészképzést forszírozzuk. A munkaalapú társadalom építőiként azonban be kell látnunk, hogy helyesebb közmunkában megépíteni a laboroktól a szörfparadicsomhoz húzódó csatornát.