2012.04.06. 13:55
Jézus vagy nyuszikák?
A húsvéti ünnepkor az élet legnagyobb botrányához vezet el minket: veszteségeinkhez. Ahogyan lefoszlanak rólunk ünnepeink, sajátos dilemma elé kényszerülünk. Értelmeznünk kell önmagunkat.
Az ünnepek utáni beszélgetések jól mutatják, érezzük ünnepeinkkel szembeni tehetetlenségünket, de nem tudjuk megfogalmazni, mi is a hiányérzetünk oka.
Életünk legnagyobb dilemmája, hogy még a megajándékozottság pillanatait is átszövi veszteség fenyegetése, amely később az elengedés szorító tehetetlenségében ölt végérvényesen testet. Ez elől menekül a 21. század embere. Az 5.5-ös tusfürdők világban – ahogyan kiszóródnak markunkból a pillanat homokszemcséi – egyre jobban feszít bennünket a kérdés: vajon van-e több, mint az emberi szem számára látható? Lehet-e biztonságban az ember, ha a kötődés, a szeretet, a megajándékozottság, az élet ennyire törékeny?
Az egyház üzenete – ha küldetéséhez hűen végzi szolgálatát – épp ezekre a kérdésekre ad választ. Élet és halál. Idő és öröklét. Röghöz kötöttség és végtelen. Ezek fognak, fonnak, karolnak át bennünket. Édestestvérei egymásnak, csak itt, az „egyik lépésről a másikra” létező evilágiságban tűnnek áthidalhatatlanul messzinek egymástól. A közelükben azonban átértékelődik minden.
A sikerből egyhangúság, a félelemből bátorság, a véletlenből csoda, az arctalanságból kapcsolat: a létből élet formálódik. Mindazok, akik tudatosan keresik a transzcendens, vagyis a tapasztalhatón túli világ titkait, a feltámadásünnep időszakában ennek a sajátos kettősségnek szintézisét élhetik meg. A húsvét idén is útelágazás elé állít. Vajon mi melyiket választjuk: a csillogó csoki nyuszikákat vagy a feltámadott Jézust?
