Leiskolázás

 mindig elmaradt a röpdolgozat. Ezek a tanár bácsik és nénik egyébként teljesen jól tették a sok gáncsoskodást. Felkészítettek a nagybetűs, vastagon szedett, sorkizárt szenya ÉLET-re. Mert ki kíváncsi arra, mit tudsz? Ha valami nem stimmel a munkáddal, bármely apróság, azonnal repkednek a pofonok. Ha nagyobbat hibázol, repülsz. Bárhonnan bárhová. Örök hála nekik, hogy 7 éves korunk óta rettegésben telhetett az életünk. Nélkülük sokkal kevesebb juthatott volna a szorongásokból. Mi lett volna velünk? Borzalmas belegondolni, hogy akár boldogan is élhettük volna gyermekéveinket. Kedvenc álmaim közé tartozik, hogy újra és újra érettségizem, hiába lobogtatom a megszerzett okmányt, érvénytelen, lejárt, meg kell újítani, hangzik a vizsgáztatók asztalától. Olyan izzadtan ébredek, mint aki behugyozott álmában. Másrészről, pedig (Figyelem! Komoly rész következik!) voltak olyan tanáraim is, akikkel a mai napig kapcsolatban állok, gyanítom, más bolygóról érkeztek, van humoruk, emberségesek, ezáltal tényleg tiszteletre méltóak. Szóval hajrá, kis diáktársaim, sok szép élmény vár még rátok, és ne keseredjetek el, minden kellemetlenség megtérül egyszer, hasznát veszitek a sok képletnek és definíciónak, felnőtt korotokban nap mint nap szükségetek lesz mindenre, amit bebifláztok. Kérdezzétek csak meg aput és anyut, betéve tudnak mindent, amit egyszer beléjük vertek. Tudják, mert szükségük van rá. Főleg a kémiai és fizikai képletekre. Búcsúzom kispajtások, mert megszólalt a csengő, szebben, mint valaha. Whahhahha.