Hajós találkozni sem akart az ősökkel

- Kövér, szemüveges gyerekre sikerültem, de 17 éves koromra vasmacsó akartam lenni. Egy igazi szép-, ugyanakkor rosszfiú is. Inni akartam, verekedni, csajozni, és persze átestem a ló túloldalára. 17 és 25 éves korom között bepótoltam mindent, amit addig elmulasztottam. Az egész világon elégtételt vettem, amikor kijöttem a dioptria mögül. Amikor rájöttem, hogy hol vannak ennek a határai, megpróbáltam megtalálni az utat a kettő között... Én abban nőttem föl, hogy apám agykutatóként angol könyveket fordít a konyhaasztalon, én meg könyveket pakoltam egy raktárban.

Egyszerűen nem akartam, nem tudtam beilleszkedni az értelmiségi létbe. Apám türelmes volt, amikor azt mondtam, nem akarok továbbtanulni, mert pénzt szeretnék keresni. Nem akarok velük találkozni, és az éjszakában akarok élni. Így pincér lettem egy éjszakai szórakozóhelyen, hajnali 5-ig dolgoztam. Délután 2-ig aludtam, 5-re mentem dolgozni, sose találkoztunk. De amikor egyszer mégis, apám kinézett az ÉS mögül, és megkérdezte, jó ez így nekem. Mondtam, hogy jó. Volt pénzem. Azt mondta, ha majd segítség kell, szólj. Szólj, ha tanulni akarsz. Anyám keményebb volt, ő nyomta volna a továbbtanulást.

 
Végül ötször felvételiztem a jogra, mert Olga néni – akinek mindössze ennyi a szerepe az életemben - azt mondta, olyan jó dumás vagyok, hogy ott a helyem.