Sport Bács-Kiskun

2011.04.26. 21:14

Bajnok a Kaposvár, a Kalo-MÉH Kecskemété az ezüst

Hiába reménykedett meglepetésben Karagics Mátyás, a Kalo-MÉH Kecskemét szakmai igazgatója, játékosai nem hitték el, hogy nyerhetnek Kaposváron, a férfi élvonal aranyéremért zajló döntőjében.

R. I.

A győzelemre csak az első játszmában mutatkozott valós esély, ekkor például 21:19-re a kecskemétiek vezettek, ám ajándékoztak két pontot a házigazdának és a bajnoki cím védője hozta is a játékrészt.
– Hiába vezettünk időnként két ponttal, mindig könnyű pontokat adtunk az ellenfélnek. Pedig most láttam a legnagyobb esélyt arra, hogy legyőzzük a Kaposvárt! Ideges volt az ellenfél, s különösen az első játszmában nagyon bizonytalan. Bagics sérülés miatt nem játszhatott, Hobothot meg is szerváltuk rendesen, de döntő pillanatokban mindig hibáztunk. Ahhoz, hogy a mai Kaposvárt legyőzzük, nekünk százszázalékot kell nyújtanunk, ehhez képest most jó, ha hetvenet teljesítettünk. Kicsit csalódott vagyok, persze szeptember 28-án álmomban sem gondoltam, hogy bejutunk a döntőbe! – mondta Karagics Mátyás, a mérkőzést követően.

A Kaposvár zsinórban ötödik bajnoki címét szerezte meg, miután összesítésben 3:0-ra nyert a Kalo-MÉH Kecskemét elleni döntőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!