Sport Bács-Kiskun

2009.08.31. 11:12

Rapidmeccs a nyitányon

Kézilabdaünnep volt szombaton Kecskeméten. Előbb „rapidmeccsen” a szlovák Tatran Presov 16–14-re verte a Kecskemétet, majd az MKB Veszprém 25–23-ra a Szegedet.

Rajtmár István

A magyar férfiélvonal nyitányát jelentő Budapest Bank Kecskemét–Tatran Presov-mérkőzés a szlovákok késése miatt mindöszsze kétszer tizenöt percre zsugorodott. A vendégek az M3-as autópályán történt baleset miatt késtek két-két és fél órát. A találkozó eredménye amúgy nem számít be a bajnokság végső sorrendjébe.
A rapidmeccset a szlovákok nyerték, Skaliczki László, a hazaiak trénere komplett csapatot cserélt a második játékrészre:
– Kétszer tizenöt percben nem lehet meccselni, ezért adtam egyenlő játékidőt minden kézilabdázómnak. Láttam biztató jeleket, melyekből lehet építkezni a jövőben. Mire a második sor bemelegedett, addigra a szlovák bajnok megnyerte a mérkőzést – mondta Skaliczki László.

A nap főmeccsét, az első Budapest Bank Szuperligáért az MKB Veszprém és a Pick Szeged játszotta, nem is akárhogyan! A két örök hazai vetélytárs olyan első félidőt produkált, mely lenyűgözte a Messzi-csarnok közönségét. Férfiasan, gyorsan játszott a két csapat, időnként sistergő bombákat eresztettek meg az átlövők, a kapusok pedig parádéztak a háló előtt. A csatát az MKB Veszprém nyerte a sok fiatalt szerepeltető Szeged ellen.
A meccs legjobbjának a kecskeméti születésű kapust, Fazekas Nándort választották.

NB I-es férfimérkőzés:

Budapest Bank Kecskemét – Tatran Presov (szlovák) 14–16 (7–7)

Kecskemét, 1800 néző. Vezette: Baranyi, Sloszka.

Kecskemét: Shejbal – Kekezovics 1, Bajusz 1, Szabó P. 2, Petro 2, Tóth E. 1, Berta. Csere: Nagy L. (kapus), Varsandán 1, Skribics, Bíró 2, Dobó 1, Hrucka 4/1, Kalics.

Vezetőedző: Skaliczki László.

A Presov gólszerzői: Hunady 4, Tumidalský, StráÒovský 3-3, RadÈenko, Dudáš, Antl 2-2.

Szuperkupa-döntő:

MKB Veszprém – Pick Szeged 25–22 (13–11)

Kecskemét, 1800 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy.

Veszprém: Perics – Iváncsik T. 1, Sulics 3, Lusnyikov, Lapcsevics, Terzics 5, Iváncsik G. 1. Csere: Fazekas (kapus), Vujin 6, Eklemovics 3, Pérez 3, Vilovski 1, Korazija 1, Gulyás, Sesum 1, Mirkovics.

Vezetőedző: Mocsai Lajos.

Szeged: Marjanac – Ghionea, Krivokapics 4, Zubai Sz. 1, Lele 2, Katzirz 2, Zvizej 3. Csere: Liszkai (kapus), Herbert 1, Oszmajics 2, Kos 2, Simon B. 2, Vancsics 3.

Vezetőedző: Vladan Matics.

Az eredmény alakulása: 4. p.: 1–1. 10. p.: 4–2. 15. p.: 6–5. 20. p.: 8–7. 25. p.: 10–9. 28. p.: 12–9. 36. p.: 15–12. 41. p.: 17–14. 46. p.: 21–16. 55. p.: 24–17

Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/0, ill. 3/0.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 3/0, ill. 3/0. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!