Segítünk!

2007.07.06. 14:23

Nyugdíj és bizonyíték

Egy hölgyolvasónk 1950-ben született, megvan a 38 év munkaviszonya. A fizetése azonban csak az utóbbi négy évben elfogadható.

T. V.

Mikor jár jobban, ha most elmegy nyugdíjba, vagy ha tovább dolgozik?
A változó jogszabályokat nehéz volna előre látni, de idén jobbak a feltételek a nyugdíj megállapításához, mint jövőre lesznek. Ezen kívül, ha olvasónk most megy el előrehozott öregségi nyugdíjba, akkor mellette dolgozhat, hiszen ebben az évben még nem kötelezÕ megszüntetnie a munkaviszonyát.

Egy másik hölgyolvasónk december 30-án menne előrehozott nyugdíjba, és mivel van három gyereke, így lesz elegendő éve is. Csakhogy: az első gyereke után nem kapott ellátmányt, mert előtte nem volt munkaviszonya. A második gyerekkel viszont már kapta a gyest. Ez a kettő rendben is van, a harmadik gyerek után azonban hiába kapta a gyest, hiába volt munkaviszonya elÕtte, a gyest nem tudja igazolni.

Ez sem a tébénél, sem a nyugdíjbiztosítónál nem sikerült. A kérdése: van-e valami megoldás, hogy tudná bizonyítani, hogy valóban gyesen volt a harmadik fiával. Olvasónk még próbálkozhat a területileg illetékes polgármesteri hivatal népjóléti osztályán. Ezen kívül meg kellene néznie a munkakönyvébe - akkoriban még volt ilyen - hátha van benne valamilyen bejegyzés. Még egy lehetőség: gyermekei születési anyakönyvi kivonatának utolsó oldala, régen ugyanis ott is feltüntették.

T. V. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!