EESZT, mint a hétköznapok része

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Hangolódjunk az őszre – káros szokásoktól mentesen
kvíz baon.hu
Mennyire ismeri Kecskemét épületeit? Tesztelje le!
időjárás / 10 perce
Felhős, többfelé esős idővel indul a hét
Napközben szerencsére azért jut nekünk egy kis napsütés.
Gyász
"Mondd hogy ez csak egy álom, és itt vagy most is velem, hogy semmi ne fájjon. Tudom, hogy elmentél... és minden már csak emlék, ha tudnám hogy merre vagy a kezemet nyújtanám feléd." Szomorú szívvel emlékezem szeretett férjem GURÁLY MIKLÓS pedagógus halálának 8. évfordulóján. Feleséged, Ica.
"Van, akinek az a sorsa, hogy örökké a szívedben maradjon, még ha távozik is az életedből." (Becca Lee) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF gyémántdiplomás mezőgazdasági mérnök, a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal volt vezetője kecskeméti lakos, életének 88. évében, rövid, súlyos betegség után 2020. szeptember 1-jén otthonában örökre elaludt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Mivel hamvai végső elhelyezése szülőfalujában történik, kérjük egy-egy szál virággal emlékezzenek rá. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Táviratcím: 6000 Kecskemét, Dobó krt. 9. 2/2.   
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy LADÁNYI JULIANNA Júlia néni nyugalmazott óvónő 2020. szeptember 17-én, életének 82. évében elhunyt. A kecskeméti Köztemető ravatalozójában 2020. szeptember 29-én, 15.00 órakor búcsúzunk tőle.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ ANTAL búcsúztatásán megjelentek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GULYÁS ISTVÁNNÉ Turcsány Ilona kecskeméti lakos, 84 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2020. szeptember 30-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk." (2 Kor. 5,1) Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEF életének 71. évében, súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. október 1-jén, 14.00 órakor római katolikus szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Halott virágok illatát nyögik a fák És megrázkódik a táj Valami véget ért, valami fáj..." Megtört szívvel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, apukánk, fiam, testvérünk KOVÁCS TAMÁS életének 45. évében 2020. szeptember 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Szívünkben, lelkünkben örökre velünk marad. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"A földi út véget ért. Nincs több kín, szenvedés. A megnyugvás legyen örök, A végső úton ne legyen göröngy." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARA ISTVÁNNÉ Bába-Kovács Julianna kecskeméti lakos, 97 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmukban osztoznak. A gyászoló család.
"Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban." Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH IGNÁCZNÉ Erdei Mária az Alföld Áruház volt dolgozója kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÁNOSNÉ Horváth Ilona kecskeméti lakos, 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 28-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik LACZKÓ ISTVÁNNÉ Szalai Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ FERENC a volt Ingatlankezelő és Távfűtési Vállalat távfűtés vezetője kecskeméti lakos, életének 87. évében, 2020. szeptember 21-én elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, 11.00 órakor lesz a nagykőrösi Bokros temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagypapánk KATONA JÓZSEF Kecskemét, Sárospatak u. 8. szám alatti lakos, 64 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Nem múlnak el Ők, kik szívünkben élnek...." Fájó szívvel emlékezünk KOVÁCS GÉZA taxis halálának 30. évfordulóján. Szerető családja.
"Suhanva száll az élet tova ami elmúlt, nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elveszítünk de lesz, kit örökké szeretünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIRÁG JÓZSEFNÉ Ficsor Irma életének 84. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton 14.00 órakor lesz a jakabszállási köztemetőben, babtista szertartás szerint. A gyászoló család.
"…Annyira akartam élni, A betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül, szívetekben Tovább élhetek!..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÉRES JÓZSEF 2020. szeptember 18-án, méltósággal viselt, hosszan tartó betegsége után, 62 éves korában örök nyugalomra tért. Búcsúztatása 2020 szeptember 26-án, 10.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Emléke legyen áldott, nyugalma békés! Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára, illetve osztoznak fájdalmunkban! A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS KÁROLYNÉ Dorcsák Ilona kerekegyházi lakos, 94 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 23-án, 15.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik KOVÁCS JÓZSEFNÉ Pataki Erzsébet temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Hálás szívvel mondunk köszönetet az Őszirózsa Idősek Gondozóházának, Vezetőinek, minden dolgozójának, lekiismeretes, fáradhatatlan munkájukért, minden kedves biztató szavaikért! A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg kit felednek, Örökké él, akit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ ANTAL volt Konzervgyári dolgozó Kecskemét, Máriahegyi lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászmisét 2020. szeptember 26-án, 8.00 órakor a Piarista templomban mutatjuk be. A gyászoló család.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott." Fájó szívvel tudatjuk, hogy UTASI BÉLÁNÉ Szűcs Mária (Marika néni) kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
különlegesség / 1 órája
Egy ritka, 700 éves kínai tekercsfestményt árvereznek el
Forma-1 / 1 órája
Hamiltont megbüntették, Bottas nyerte az Orosz Nagydíjat
Battle Royale programok / 1 órája
Miért annyira népszerűek az online harcolós játékok?
hajóval, vonattal és busszal is / 1 órája
Az októberi hétvégéken is lehet utazni Dunakanyar-napijeggyel
tisztújítás / 1 órája
Wladár Sándor maradt a Magyar Úszó Szövetség elnöke
segítettek a rászorulóknak / 2 órája
Tanszercsomaggal támogatott gyerekeket az Egyszülős Központ