váltott pénz

2018.05.03. 14:21

Gyorsan halad az ezresek cseréje

Már minden második ezres újfajta bankjegy.

Az ezer forintos bankjegyeknek már több mint a fele újakra cserélődött március 1. óta, mióta az új bankjegyek forgalomba kerültek – írja honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az MNB emlékeztetett:

a forgalomban levő régi ezreseket október 31-ig lehet a készpénzforgalomban használni, ezt követően a jegybank bevonja azokat.

A régi bankjegyek a bevonást követően sem veszítik el értéküket, minden bank- és postafiókban három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, 2038. október végéig díjmentesen átválthatók azonos címletű törvényes fizetőeszközre, vagyis újfajta ezresre – olvasható a közleményben.

Az MNB felhívta a parkoló-, menetjegy-, ital- és áruautomata üzemeltetők figyelmét, hogy akik eddig még nem tették meg, azok mielőbb készítsék fel berendezéseiket az új ezer forintosok elfogadására.

Az MNB 2014-ben kezdte meg a forint bankjegyek megújítását, hogy a régi címleteket egységes, korszerűbb biztonsági elemekkel rendelkező, a bankjegyvizsgáló gépek által is könnyebben kezelhető bankjegyekre cserélje. Az elmúlt években bevonták a régi húszezer, ötezer és kétezer forintos bankjegyeket, amelyekből már csak az új változatokkal lehet fizetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában