Bumm!

2018.05.06. 07:37

Franciaország felháborodott Trump kijelentésein

Az amerikai elnök szerint, a 2015 novemberében 130 életet követelő párizsi merényleteket enyhébb fegyvertartási szabályok mellett előbb meg lehetett volna állítani.

Forrás: mti

„Franciaország határozottan elítéli Trump elnöknek a 2015. november 13-i párizsi merényletekkel kapcsolatban tett kijelentéseit, és követeli, hogy az áldozatok emlékét tartsák tiszteletben” – olvasható a francia külügyminisztérium közleményében.

A tárca szerint „Franciaország büszke arra, hogy biztonságos ország, amelyben a lőfegyverek vásárlását és tartását szigorúan szabályozzák. A bűnügyi statisztikák nem indokolják ennek a politikának a megváltoztatását. A szabad forgalomban lévő fegyverek nem jelentenek védelmet a terrortámadásokkal szemben, sőt elősegítik a merényletek kitervelését” – olvasható a közleményben.

Még e hivatalos reakció előtt nyilvánított véleményt Francois Hollande, aki a szóban forgó merénylet idején volt az államfő. „Szégyenletesnek” és „obszcén affektálásnak” nevezte Trump kijelentéseit, amelyek szerinte sokat elárulnak arról, hogy az amerikai elnök hogyan gondolkodik Franciaországról és arról, hogy a franciák mit tartanak értéknek, de meggyőződése, hogy a két ország közötti barátságon nem ejthet foltot senki tiszteletlensége vagy különcsége.

Trump ismét feltétlen támogatásáról biztosította az amerikai fegyverlobbi legjelentősebb szervezetét annak éves kongresszusán pénteken Dallasban. A Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) kongresszusán az amerikai elnök utalást tett arra, hogy kevesebb áldozattal járt volna a franciaországi terrorcselekmény, ha lettek volna fegyvert viselő civilek a környéken. Ha valaki rálőtt volna a terroristákra, „más lett volna a történet kicsengése”. A támadók azonban időt hagytak maguknak és egyesével lőtték le őket.

„Bumm! Gyere csak ide. Bumm! Gyere csak ide. Bumm!„

- hajtogatta Trump, miközben pisztolyt formálva a kezével gesztikulált. Hangsúlyozta azt a véleményét is, hogy Franciaországnak vannak a legszigorúbb fegyvertartási törvényei. Mint mondta, ”Párizsban senkinek sincs fegyvere„.

Trump a kongresszuson ígéretet tett arra, hogy amíg ő az államfő, megvédi az amerikaiak fegyvertartási jogát mostani formájában.

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) évenkénti kongresszusán a texasi Dallasban 2018. május 4-én

MTI / AP / Susan Walsh

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában