Álszentség

2022.11.26. 08:29

A nyugdíjasokért aggódik Dobrev, de arról hallgat, hogy a baloldal százmilliárdokat vett el az idősektől

A Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke arról sem beszél, hogy az Orbán-kormány milyen intézkedésekkel emelte meg a nyugdíjak vásárlóértékét - írja a Magyar Nemzet.

Dobrev Klára az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 20-án

Forrás: MTI

Fotós: Kovács Attila

„A 2009. évi nyugdíjkorrekció átütemezése 2010. január 1-jére, a 2010. évi csökkentett nyugdíjkorrekció elhagyása, a 2009. évi 13. havi nyugdíj második részének a visszavonása, míg 2010-től a 13. havi juttatás megszüntetése” – a többi között ez szerepelt a Bajnai-kormány válságkezelő programjában. Emlékezetes, a kormányfőként megbukott Gyurcsány Ferenc volt minisztere, Bajnai Gordon vette át 2009 áprilisában a hatalmat, méghozzá választások nélkül. A volt miniszterelnök utódja elődjéhez hasonlóan az emberek sarcolásával próbálta kezelni a nehézségeket, kormánya nem kímélte a nyugdíjasokat sem - írja a Magyar Nemzet. Az Országgyűlés 2009. május 11-én az MSZP és az SZDSZ képviselőinek támogatásával szavazta meg a nyugdíjasokat hátrányosan érő  javaslatokat. 

A nyugdíjakat érintő megszorításokkal 2009-ben százmilliárd, míg 2010-ben több mint 280 milliárd forintot vettek el az idősektől. 

Az összeg legnagyobb tétele a 13. havi nyugdíj megszüntetése volt, amely 2009–2010-ben összességében 160 milliárd forintos juttatást jelentett volna. Mindezek fényében álságosnak és hiteltelennek tűnik, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya most a nyugdíjasoknak kezdett ígérgetni.

„Egy baloldali kormány sosem kényszerítené a nyugdíjasokat arra, hogy válasszanak a rezsi befizetése, a gyógyszerek kiváltása vagy a bevásárlás között. Pedig tudom, hogy már most több ezer idős ember él így, vagy jut majd erre a sorsra. Ebbe a méltatlan helyzetbe az Orbán-kormány juttatta a nyugdíjasokat, de dolgozunk azon, hogy közösen változtatni tudjunk rajta” – írta közösségi oldalán Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke. A valóság azonban pont az ellenkezőjét mutatta az idézett mondatoknak. 

A baloldal kormányzásának következményeként azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek anyagi nehézség miatt nem tudták befizetni a rezsit, elérte a 25 százalékot, azoké pedig, amelyek nem tudták kellő mértékben felfűteni otthonaikat, 15 százalékra nőtt. 

Az Orbán-kormány rezsicsökkentési politikájának eredményeként az Európai Unióban hazánkban csökkent legnagyobb mértékben a két energiaszegénységi mutató: a fizetési nehéz­séggel küzdő háztartások aránya 25-ről 15 százalékra esett, míg a felfűtés nehézségeivel érintettek aránya 15-ről hat százalékra apadt.

Dobrev Klára erről hallgat, ahogy arról is, hogy az Orbán-kormány visszaállította a 13. havi nyugdíjat, és olyan gazdaságpolitikát alakított ki, amely lehetővé teszi a nyugdíjprémium kifizetését is. 

A nyugdíjprémium akkor jár, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot a költségvetési egyensúly megmaradása mellett. Ezzel kívánta pótolni a Bajnai-kormány a 13. havi nyugdíj elvételét. Az Orbán-kormány azonban úgy vezette vissza a 13. havi juttatást, hogy fenntartotta a nyugdíjprémium intézményét is. 

Mindennek eredményeként, azaz az új gazdaságpolitikának köszönhetően vált lehetővé, hogy az elmúlt évtizedben ne csak megmaradjon, hanem emelkedjen is a nyugdíjak reálértéke. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában