Vívás

2022.03.02. 17:43

Felfüggesztette tevékenységét a Nemzetközi Vívó Szövetség orosz elnöke

Azonnali hatállyal felfüggesztette elnöki tevékenységét Aliser Uszmanov, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) elnöke.

Az orosz-üzbég kettős állampolgárságú üzletember a szövetség honlapján megjelentetett közleményében azzal indokolta lépését, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját követően az Európai Unió szankcióinak célpontjává vált.

Úgy gondolom, hogy a döntés igazságtalan, és a szankciókat igazoló okok hamis és rágalmazó állítások halmazából állnak, amelyek veszélyeztetik a becsületemet, a méltóságomat és az üzleti hírnevemet. Minden jogi utat használni fogok azért, hogy megvédjem a becsületemet és a jó híremet. Ezennel a Nemzetközi Vívó Szövetségben betöltött elnöki pozícióm gyakorlását azonnali hatállyal felfüggesztem az igazságszolgáltatás helyreállásáig – idézte a magyar szövetség honlapja a FIE oldalán megjelent elnöki nyilatkozatot.

A 68 éves üzletember 2008 óta irányítja a vívószövetséget.

A magyar szövetség kiemelte, hogy a FIE eddig nem foglalt hivatalosan állást az orosz és fehérorosz sportolók kapcsán, ugyanakkor a pénteken kezdődő budapesti párbajtőr Grand Prix-re, illetve az athéni női kard világkupára nem neveztek az oroszok és az ukránok. A FIE korábban már közölte, hogy új helyszínt keres az eredetileg Szentpétervárra, illetve Moszkvába tervezett versenyeinek.

Múlt héten, közvetlenül azelőtt, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, a szocsi női párbajtőr világkupát félbeszakították. A jelenleg is zajló újvidéki kadet és junior Európa-bajnokságon az ukránok csökkentett létszámmal, de részt vesznek, az oroszok pedig kedden visszaléptek a további versenyektől, miután a hétfői csapatversenyeken nem álltak ki ellenük riválisaik.

Borítókép: Aliser Uszmanov (Vladimir Astapkovich/Sputnik/Sputnik via AFP)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!