Kultúra

2012.12.13. 17:15

A királynő és a pápa is halasi csipkét kapott ajándékba

Cérnába szőtt évszázad címmel nyílt kiállítás a 110 éves halasi csipke történetéről 125-130 csipke bemutatásával a budapesti Iparművészeti Múzeumban.

Tapodi Kálmán

Erdei T. Lilla muzeológus, etnográfus, a kiállítás kurátora elmondta, hogy 1902-ben az Iparművészeti Társulás karácsonyi kiállításán mutatkozott be először a halasi csipke, 1903-ban és 1904-ben pedig már vásárolt is a múzeum a kollekcióból. Így az első 15 év legszebb munkái kerültek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe, amelyben megtalálhatók a későbbi korok alkotásai is.

A halasi csipke már a 20. század elejétől kedvelt diplomáciai ajándék is. Alice Roosevelt, Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök felesége színes legyezőt kapott, Zita királyné tarsolyt, legyezőt és terítőt 1916-ban, Julianna holland trónörökös (1909-2004) esküvőjére nagy terítőt, később gyermekkocsi-takarót vett át a halasiak ajándékaként. Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök felesége, a kiállítás védnöke ezüst tálcába foglalt csipkét vitt a japán császárnénak és II. Erzsébet brit uralkodónak. Ebben az évben egy halasi csipkekeresztet ajándékoztak XVI. Benedek pápának.

A régióban az 1560-as évektől ismerték a csipkeverést, de a csipkevarrásnak nem volt előzménye Magyarországon, az első a halasi volt, amelyet Dékán Árpád (1861-1931) erdélyi születésű rajztanár tervezett, köztük olyanokat, amelyeken a szecesszió formavilágát a magyar népművészet mintakincseivel ötvözte. Munkásságát Markovits Mária (1875-1954) csipkevarró éltette tovább.

Címkék#Kiskunhalas

Ezek is érdekelhetik