Az azonosságban hiszek

– Alföldi festők, Dalok, Három álom, Három játék, Három önarckép... – milyen szempontok szerint sorakoztatta fejezetekbe a kötetben olvasható több mint nyolcvan verset?
– Minden kötetemnél ugyanúgy teszek, ez nálam már hagyomány: amikor együtt van a kötet anyaga, kiveszek egy szabadnapot, otthon szétterítettem a kéziratot, és megpróbáltam úgy sorba állítani a verseket, hogy kirajzolódjon egy történet. A vers nem regény, de ilyen értelemben, merem remélni, hogy köteteim regényszerűek.

– A Tiszavirág milyen történetet mesél?
– Ahogy a cím is elárulja, egy olyan ember írta ezt a kötetet, aki nagyon szereti a szülőföldjét, erősen ragaszkodik a felnevelő tájhoz, azokhoz az élményekhez, amelyek őt a szülőföldhöz kötik.

– Sok személyes emlék szűrődik át a szövegeken: apa-versek, anya-versek, barátok alakja elevenedik meg.
– Két világa van ennek a kötetnek. Az egyik a család, barátok, rokonok világa, a másik a szellemi rokonokat fogja össze Illyéstől Faludy Györgyig, Nagy Gáspártól Baka Istvánig. Mesterek, nemzedéktársak – róluk is van mondanivalóm, hiszen több mint három évtizede az irodalom vonzásában élek.

– Irodalom című versében lövészárkok között sétáló alkotóként jellemzi magát. Ennyire megosztott lenne az irodalmi élet?
– Igen, és ezt a megosztottságot sem én nem fogadom el, sem a Forrás szerkesztősége. Teljes az egyetértés ebben. Egyetlen megkülönböztetést vagyok hajlandó elfogadni, ez pedig az értékes és értéktelen közötti különbségtétel. Számomra értékes és értéktelen, művészi és silány között húzódik a határ. Ebből persze az következik, hogy óhatatlanul két tűz közé kerül az ember. Hiába nem fogadom el például a főváros és vidék közötti szakadékot, ha a működés a szakadék létét igazolja. Ezt a verset egyik legfontosabb versemnek érzem. Túl kicsi ez a kultúra, túl kicsi az ország ahhoz, hogy milliófelé szabdaljuk. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Pintér Lajos 1976 óta a Forrás szerkesztője.
[/caption]

– A Tiszavirág jelentéséhez hozzátapad a mulandóság, a pillanatnyiság. Miért ezt a címet választotta?
– Talán tudatosan, hiszen elmúltam 50, közeledem a 60-hoz. Talán akaratlan szembenézés azzal, hogy mulandóak vagyunk. Nagyon hiszek az identitásban. A munkám vezérszava az identitás. Verseimben szülőföldemet, hazámat, anyanyelvemet szeretném őrizni. Megmutatni, hogy ebben otthonos vagyok. Az önmagunkkal való azonosságban hiszek, akkor is, ha manapság a másság keresése is divat. Én nem a másságot keresem a világban, hanem az azonosságot. 22 évesen, amikor első kötetem megjelent, igyekeztem olyan verseket írni, amelyek fiatalosak. Most, 56 évesen, a felnőttkor sugallata jelenik meg a versekben.

– Mikor volt könnyebb verseskötetet kiadni: 22 évesen vagy 56 évesen?
– Nagyon nehezen ment 22 évesen. Három-négy évig vártam, mire első kötetem megjelenhetett. ’71-ben kaptam rá ígéretet Kormos Istvántól, aki a kötet szerkesztője volt, majd következett az akkoriban kötelező várakoztatás: a szerzők sorba álltak a kiadóknál. Ma 3-4 hónap alatt elkészül egy könyv. Ez a tizennyolcadik verseskötetem, de a meghatottság érzése ugyanolyan, mint az elsőnél volt. Ezt az érzést soha nem lehet megszokni. A Tiszavirágot Rajtmár István kiadója jelentette meg, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a kötet a kecskeméti szellemiséget dicséri: kecskeméti a szerző, a kiadó, a nyomda, Zalatnai Pál személyében kecskeméti a tipográfus, Benes József személyében a kötet illusztrátora. Füzi Laci kollégám mondta: ez a könyv a helyi szellemi műhelyek értékeinek felmutatásáért is figyelmet érdemel. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Hiába nem fogadom el például a főváros és vidék közötti szakadékot, ha a működés a szakadék létét igazolja
[/caption]