„Jókedvet adj, és semmi mást…”

NÉVJEGY

Nagy Andrásné Mészáros Ilona 1949-ben született Jánoshalmán. Középiskolai tanulmányait a halasi Szilády Áron Gimnáziumban végezte. 1974-ben vehette át diplomáját Baján, a tanítóképzőben. 1986-ban magyar irodalom - nyelvtan szakos oklevelet szerzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. A tanítói pályát Inokapusztán kezdte összevont alsó tagozatban, majd pár évet töltött az előszállási általános iskolában. 1979-től 2013-ig tanított Jánoshalmán, majd nyugdíjba vonult. Egy év otthon töltött idő után az FM Kelet-magyarországi Agrár-szakképző Központ Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumban tanít Jánoshalmán. Három leány édesanyja.

– „Ha az életem során bármiféle baj érne, ha elveszne, vagy csak meginogni látszana a magamba, az emberekbe, világba vetett hitem, az első ember lenne, akihez fordulnék. Ica néni maga a béke...” Ezekkel a szavakkal ajánlotta Önt a 8. b osztály nevében egyik tanítványa a sorozatunkba. Sejti, hogy kik ők?

– Az évek során sok 8. b osztályban tanítottam, de egynek nyolc évig az osztályfőnöke is voltam. Ők voltak az első „zsolnais-osztályom” a Hunyadi-iskolában, s ez volt pályám egyik csúcspontja. Évente kétszer kirándultunk és mindig olyan helyeket kerestünk, ahol magunk voltunk, így jártunk lakatlan faluban és erdészházban is. A szemek, az arcok mind megmaradtak, ma is tudok szinte mindent róluk, még ha ők nem is sejtik – mesélte Nagy Andrásné, akiről hamar kiderül, hogy otthonosan mozog az internet világában. – Fejlődök én is, habár nem vagyok egy műszaki vénával megáldott, így az órákon most is gyakran megkérek valakit, hogy „hatástalanítsa az eszközt”, mert egy projektor, vagy más szerkezet kezelése meghaladja a képességeimet – tette hozzá mosolyogva, miközben a cigány tanulókkal és a dolgozók középiskolájában töltött évekről is szót váltottunk. Akadtak a tanítványok között lánynevelő intézeti túlkorosok is, akiknél megdöbbentő sorsokkal lehetett találkozni.

– Mindenütt dolgozni kellett és mindenhol lehetett újabb tapasztalatokat gyűjteni. Mindig is érdekeltek a közepesek és a tőlük még gyengébbek. Mindegyikük egy titok volt, akikben ott rejtőzött valami érték, s ezt kellett meglelni. A lényeg, hogy ne csupán az én értékeimet közvetítsem feléjük, hanem a bennük lévőt hozzam a felszínre. Inokán, az első iskolámban meg kellett tanulnom a tanítást és az alázatot, ami később is átsegített a bajokon.

– Miként lehet az értékeket „kibányászni”?
– A hitelesség az egyik legfontosabb, hogy ne lássanak mást, mint amit hallanak.

– Most zömében kamasz fiúkat tanít. Náluk is működik a bevált módszer?
– Minden helyzethez lehet alkalmazkodni és itt sincsenek problémáim, a gyerekek fogékonyak, habár nekik „kérgesebb a tenyerük”, hiszen dolgoznak is. Hamar elfogadtuk egymást és azt is megszokták, hogy borzasztó hangos tanító vagyok, amíg kimondom a szót. Itt nem a magyar a fő tantárgy, ám örömteli, hogy senkit sem kellett megbuktatni. Sok a kollégista is, akik a pedagógusban a szülőt is keresik. Talán a becéink sem véletlenek, hiszen az osztályfőnökük az „anyu”, én meg a „mami” vagyok. Úgy érzem, hogy a pályám végén egy jutalomutazás volt itt tanítani, aminek minden percét élveztem. Ha azt mondanák, hogy jöjjek vissza ide ablakot pucolni, megtenném.

– Figyeltem az arcát és mindenről mosolyogva beszélt. Honnan ez a derű, hiszen mint írták ajánlói „ezer felől rángatta” az élet?
– Garai Gábor versének első sorai talán mindent megmagyaráznak: „Jókedvet adj, és semmi mást, Uram! A többivel megbirkózom magam.” A szívósságot otthonról hoztam, hiszen egy parasztcsalád első generációs értelmiségije lettem, akinek idejekorán meg kellett tanulni minden tennivalót. Hasznát is vettem a tapasztalatoknak, amikor nyári szünetekben napszámba jártam, mert kellett a pénz a lányok taníttatására is. A vizsgájára készülő tanító lányom volt, hogy akkor mondta fel az anyagot, amikor a csemetekertben gyomláltam. A középiskolában kémiai-fizika tagozatos osztályba jártam, de a humán tárgyak érdekeltek igazán. Sokat jelentett Magyar Lajosné, az osztályfőnökünk személyisége, de a Szilády szellemisége is olyan volt, hogy tartást adott az embernek. Tulajdonképpen nem is készültem tudatosan erre a pályára, csak „oda vettek fel”, de már nem bánom. A közelmúltban megbirkóztam egészségügyi problémámmal is, így nincs miért szomorkodnom. A munka meg arravaló, hogy megcsináljuk.

– Említette, hogy otthonosan mozog az internet világában, s mint írták Önről a „magyar nyelv és irodalom szeretetét közvetíti mindenki felé”.
– A filmeket annyira nem kedvelem, de könyvek és a versek jöhetnek minden mennyiségben. A skandináv krimiket például nagyon „csípem”. A diákokkal is tartom a kapcsolatot a közösségi felületen, ahol nagyon sok régi tanítványom szerepel. Tagja vagyok egy olyan zárt csoportnak is, ahol nem csak az irodalmi kánonban szereplő verseket osztjuk meg, miközben személyesen nem ismerjük egymást. Havonta még irodalmi vetélkedőket is tartunk egymás között, s akkor kicsit én is úgy érzem, hogy értelmiségi vagyok. Az internet is nagyon jó barát, ha jól használják.

Tanítványai írták róla

„Hatalmas harcos, akit hiába rángatott ezer felől az élet töretlen hittel áll ki az elveszettekért, a felnövekvő generációk ügyéért. Tanítványai, barátai, ismerősei számára nyújt reményt a legnagyobb reménytelenségben, erőt a mindennapi élet küzdelmeihez személyes példáján és jó tanácsain keresztül. Aki csak egyszer is beszélt vele emlékszik rá, nincs ember, akire ne lenne, lett volna hatással.”
„Birtokában van annak a varázsnak, ami csodálkozó szemű kisgyermekké teszi az iskolapadban ülő legnagyobb zsiványt is, humorával, lebilincselő stílusával megtalálja a közös hangot mindenkivel, a kis elsőstől kezdve az érettségi előtt álló szárnyait bontogató kamaszon keresztül a kollégákig.”
„Tekintetében ott csillog a szeretet ráncai között a világ összes bölcsessége, a feltétel nélküli elfogadás.”