Közélet

2016.01.12. 18:11

Lukács kinevezésére kéri a nevelőtestület a minisztert

Nyílt levelet küldött szerkesztőségünknek a Bányai Júlia Gimnázium közalkalmazotti tanácsa, a nevelőtestület véleményét is tolmácsolva.

Hraskó István

Ebben többek között felidézik a tavalyi, sok vihart kavart igazgatói pályázatot, amelynek végén a „KLIK javaslatára” 22 év után nem folytathatta igazgatói munkáját dr. Lukács Lajos, noha egyetlen jelentkezőként indult a vezetői posztra kiírt pályázaton, és élvezhette a nevelőtestület száz százalékos támogatását, akárcsak a szülői munkaközösség, diákönkormányzat vagy a gimnáziumigazgatók országos szervezete egyhangú bizalmát.

„A KLIK-nek köszönhető, hogy május óta foghíjas az iskolavezetés, két ember végzi három munkáját, nincs nyugalom a gimnázium körül. Iskolánk polgársága (tanárok, diákok, szülők) sokszínű. Jobboldali, baloldali és kifejezetten nem politizáló emberek alkotják. Vagyis, mi nem (párt)politikai küzdelmet folytatunk. Amikor egy ellenzéki párt felajánlotta nekünk segítségét, azt udvariasan elutasítottuk. Jelöltünk, Lukács Lajos a kormánypárt több városi képviselőjének szavazatát is megkapta. A mi harcunk egy sikeres és erős közösség önvédelme a helyi bürokrácia ostobaságaival és túlkapásaival szemben” – szól a levél, amelyben arra is emlékeztetnek: a Bányai a gimnáziumok különböző rangsorain a 4. és a 29. hely között áll.

A közalkalmazotti tanács arra kéri Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert, hogy ne támogassa a közgyűlés decemberi zárt ülésén, a véleményezési szavazáson több voksot kapó Szilágyi Piroska Tünde pályázatát.

„Olyan igazgatónk legyen, akinek van gimnáziumi múltja, akit a nevelőtestület elfogad, akinek személye, tudása méltó egy olyan gimnáziumhoz, ahol lelkiismeretes és sikeres nevelés, oktatás, különösképpen eredményes tehetséggondozás folyik. Miniszter Úr, az ön bölcsessége és kompromisszumkészsége megmenthet egy iskolát. Ha rutinból aláírja egy saját hibáiért arcpirító módon egyszerű tanárokat és szülőket hibáztató, gőgös hivatalnokcsapat jelöltjét, szintén felelőssé válik egy helyi közéleti küzdelem állandósulásáért” – írták a Bányai gimnázium tanárai, a levelet azzal fejezve be: „Van másik jelölt! Miniszterelnökünk kedvenc sportágából vett idézettel: győztes csapaton ne változtass!”

 

Ezek is érdekelhetik