Közélet

2015.09.07. 08:00

Kátyúzásra fordítják a bevételt

Kunadacson harminc helyi lakos vesz részt a közmunkaprogramban, értéket teremtve.

Popovics Zsuzsanna

Érik a fűszer- és csemegepaprika, amit a kunadacsi önkormányzat közmunkásai termelnek, a konyhai alapszolgáltatás ellátására. Idén emellett burgonyával, hagymával, sütőtökkel is ellátják a helyi gyermekétkeztetést, és az időskorúak szociális étkeztetését biztosító konyhát. A megtermelt alapanyagok jó részét helyben használják fel, a feleselget piacon értékesítik.

– A közmunkaprogram erre lehetőséget ad, az egyetlen kitétel, hogy a bevételt elkülönítve kell kezelni, majd a következő közmunkaprogram során fel kell használni – mondta el lapunknak Farkas Ildikó polgármestere.
A mezőgazdasági közmunka-mintaprogramot még az előző polgármester, Dunai László kezdte el, akinek van mezőgazdasági kötődése, emellett jelenleg a falu alpolgármestere. A tavalyi bevételt idén útfelújításra fordítják. 

A 2015-ös évre elnyert állami támogatásból az önkormányzati fenntartású utakat kátyúzzák. A közmunkaprogram keretében állami támogatásból vásároltak egy emulzió szóró gépet, és itatott aszfalt-technológiával kátyúznak a közmunkások. Mennyire tartós ez a fajta útkarbantartás? – kérdeztük a polgármestert. Az idő és az elkövetkező tél megmutatja, de egyelőre stabil és kiválóan funkcionál az az út, amit ezzel a technológiával töltöttek fel – közölte Farkas Ildikó.

Tavaly két komoly beruházás is megvalósult a településen, a Tanyafejlesztési program keretében. Az önkormányzat felépített egy szárítóüzemet, majd az önkormányzat nonprofit cége ezt malommal bővítette. A paprikaszárító és -őrlő üzemben tavaly egy kiváló minőségű fűszerpaprika őrleményt állítottak elő. Ezt a nonprofit cég jelenleg is értékesíti. Az üzem bérszárítást és bérőrlést is végez, amit ki is használnak a térség paprikatermelői. Egy próbaüzem erejéig bazsalikomot is szárítottak a gépeken, mivel az üzem gyógynövény-feldolgozásra is alkalmas.

 

Címkék#Kunadacs

Ezek is érdekelhetik