Közélet

2014.07.02. 10:50

A kelleténél több orvos lesz?

Különleges, orvosi esetté nyilváníthatják a bajai kórházban megfigyelhető jelenséget, ha beigazolódik dr. Tóth Gábor főigazgató-főorvos jóslata.

Kubatovics Tamás

Az intézmény vezetője a Semmelweis-napi, hétfői összejövetelen arról beszélt, hogy őszre mindenkinek fülig fog érni a szája. Tóth Gábor szerint a vidámságra az adhat majd okot, hogy elkészül a kórházi nagyberuházás, aminek összértéke immáron meghaladja a 4 milliárd forintot. Az egészségügy hagyományos ünnepnapja előtt tartott ünnepségen a fenntartó GYEMSZI térségi igazgatója levélben köszöntötte a résztvevőket, az önkormányzat nevében pedig Csubákné Besesek Andrea alpolgármester osztotta meg gondolatait egykori kollégáival, a pár hete főállású városvezetővé választott helyi politikus eddig a kórházban konduktorként dolgozott.

– Az egészségügyben dolgozóknak minden nap kijár a tisztelet, a megbecsülés, nem csak egy napon. De jó, hogy van ez a nap, amikor egy kicsit többet gondolnak ránk. Méltán lehetünk büszkék a kórházunkra, a nemrég felújított épületekre. A magam részéről azonban az ott folyó munkára, a betegek gyógyítására, ápolására teszem a voksot. Nyilván sokkal jobb szép környezetben dolgozni, de ha nincs kellő csapat a betegek körül, akkor ez mit sem ér. Biztos forrásból tudom, hogy a bajai kórházban jó csapat működik – fogalmazott.

Dr. Tóth Gábor a Bajai Szent Rókus Kórház elmúlt egy évére visszatekintve sorolta: befejeztük a neurológia és a pszichiátria épületének felújítását, a diagnosztikai épület tetejét kicseréljük, őszre nagyberuházásunk is elkészül. A környezet determinál, a betegeket és a dolgozókat is, teljesen más a hangulat egy megújult épületben működő osztályon.

– Még egy kis kitartást kérek. Utána jön majd a feketeleves, mert nem lesz egyszerű a költözés, de meg fogjuk oldani – biztatta a kórházi dolgozókat az intézmény vezetője. Hozzátette: az utóbbi években megkedvelték a bajai kórházat a medikusok, ha nem vigyáznak, több lesz az orvos mint kéne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!