Közélet

2013.10.05. 14:21

Felelevenítették az ősök útját az adományozók

Kitalálták, megépítették, használták és elajándékozták. Ez a rövid története annak a hajónak, amit a hétvégén sokan megtekintettek.

Kubatovics Tamás

A hosszabb história viszont közel 300 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a nádudvariak ősei 1724-ben Neibsheimből útnak indultak az ismeretlenbe, hogy falut alapítsanak és új hazát találjanak. Az általuk Ulmtól Bécsig használt vízi közlekedési eszközt  nevezték Ulmer Schachtelnek. Idén nyáron egy sváb és egy bajor úr - Hermann Nickel és Diethard Bayer - közel 1000 kilométeres távolságot küzdött le egy hasonló alkalmatossággal.

A két férfi Nemesnádudvaron ismerkedett meg egy éve, a pincékben az ősök bevándorlásáról hallott történetek nem hagyták őket nyugodni. Elhatározták, hogy megalkotják saját hajójukat. Az eredeti 30 méteresnél kisebb, 8 méter hosszút építettek, rajta egy vihar elleni védelmet nyújtó tetővel, valamint a mai szabályokhoz alkalmazkodva egy motorral felszerelve.  Augusztusban az Ingrid nevű hajót úgy tették vízre, hogy egyetlen útja lesz. Így volt ez régen is, amikor az úticél elérése után egyéb célokra használták a faanyagát. Most a falunak ajándékozták az Ulmer Schachtelt az utazók.   [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Kisebb mint az eredeti volt, de az utazás célja is változott
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!