Közélet

2013.08.10. 17:07

Önkéntes munka bónusszal

Címkék#Kecskemét

Játékos fejlesztő gyakorlatok, önismereti és kommunikációs fejlesztés, valamint jótékony megmozdulásokon való részvétel várja azokat a fiatalokat, akik csatlakoznak a kecskeméti HELPI új, ősszel induló önkéntes csoportjához.

Sebestyén Hajnalka

A napokban kezdte meg a harmadik csoport toborzását a HELPI Ifjúsági Iroda. Az előző évek tapasztalata nagyon kedvező, az aktív kis közösségben sok önkéntes fiatal találta meg számítását, majd lépett tovább a nagybetűs életbe. Az ősszel induló csoporthoz egy kis kedvcsinálót tartanak augusztus 22-én, csütörtökön 16 és 20 óra között, ahol ízelítőt adnak a lelkes csapat munkájából. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Már az első évben egy nagyon lelkes, aktív, vidám csapat jött össze
[/caption]

– Olyan 15 év feletti lányok és fiúk jelentkezhetnek az önkéntes csoportba, akik szabadidejükben szívesen foglalkoznak fiatalokkal, örömmel kapcsolódnak be a HELPI Ifjúsági Iroda és az Eleven Közösségi Tér mindennapi tevékenységébe. A feladatok egyben kihívások is, ugyanakkor szakmai és emberi fejlődés és tanulás is garantált – avatott be a részletekbe Borda Balázs, az önkéntes csoport vezetője, aki Buknicz Éva Orsolyával közösen készíti fel a fiatalokat. – A fő célunk, hogy megtanítsuk számukra: hogyan lehet a korosztályukat, illetve a fiatalabbakat megmozgatni, fejleszteni, és közös játékokat szervezni számukra. Emellett gyakorlatban is átélhetik, hogyan lesz egy ötletből kész projekt. Nemcsak lediktáljuk a lépéseket, hanem ténylegesen be is mutatjuk számukra. Nemcsak saját ötleteinket visszük végbe, hanem esetenként az önkénteseink saját elképzeléseit is megvalósítjuk. Feladatunk még az önismeret és a kommunikáció fejlesztése, valamint az együttműködés, a csapatmunka gyakorlása animált helyzetekben – tette hozzá Balázs. 

– A játékos feladatokon túl konkrét munkákból is kiveszik részüket az önkénteseink. Érdeklődésüknek megfelelően bármelyik programba bekapcsolódhatnak. Csak néhány példa: ügyfélszolgálatot látnak el a HELPI-ben, részt vállalnak az Éjszakai Forgatag szervezésében, a főtéri ifjúsági programoknál információval látják el az érdeklődőket, iskolai csapatépítő programok lebonyolítását asszisztensként segítik, az ifjúsági konferenciákon, illetve a hagyományos Piár-napokon játékokat vezetnek le. Fiatalok ötlete alapján pedig közös mikulás műsort adtak elő, többféle adománygyűjtést szerveztek, ingyenes nyelvi klubbot tartottak, illetve időseket tanítottak számítógépes ismeretekre – vette át a szót Buknicz Orsi. – Bónusz lehetőséget is magában rejt az önkéntes munka! Ingyenesen gyakorolhatják az idegen nyelvet, a csapatban ugyanis mindig van néhány külföldi önkéntes, akikkel elsősorban angolul folyik a kommunikáció, de lányok, fiúk tanulhatták már a spanyol, német és francia nyelvet is.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Már az első évben egy nagyon lelkes, aktív, vidám csapat jött össze
[/caption]

– Tapasztalatunk szerint leginkább azok jelentkeznek, akik nem jutottak be a felsőoktatásba, és szeretnének hasznosat tenni a szabad hónapokban. Vannak olyanok is, akik, érettségi vagy diploma után állnak, de még a munka világába nem léptek be. Eddig két önkéntes csoportunk volt. Az első 25 fővel indult, nagyon jó kis csapat jött össze. Természetesen minden foglalkozáson nem tudott ott lenni mindenki, de 12-15-en mindig jelen voltak. Tavaly pedig tíz fővel vágtunk neki az évnek, az alacsonyabb létszám ellenére ez a csapat is nagyon aktív és lelkes volt mindvégig. Aki szeretne természetesen több éven át tag lehet, az első csapatból például hárman jöttek tovább, de jellemzően egy év alatt megtalálják helyüket a nagyvilágban. Továbbtanulnak, dolgozni mennek, vagy éppen külföldön nemzetközi önkéntes szolgálatot vállalnak. Az elfoglaltságok – ősztől tavaszig – általában délután, kora este vannak, havonta egyszer vagy kétszer, de mindig próbálunk igazodni a csapattagok szabadidejéhez. Orsi és én is vezetek tematikus foglalkozásokat, akciókat, ez azért is fontos, mert így két különböző vezetői stílust, két nemi szerepet ismernek meg. Összességében elmondható, ősszel amikor belevágunk, még mi vagyunk az ő tanítójuk, segítőjük, de tavasz végére már csak tanácsadó szerep hárul ránk. Jó látni a végeredményt, mindkét szezon végén talpraesett, segítőkész, felkészült fiatalokat bocsátottunk útjukra – mondta végezetül Balázs.

Sebestyén Hajnalka A jókedv sosem hiányzik a csapatmunka során Már az első évben egy nagyon lelkes, aktív, vidám csapat jött össze -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!