Stadler: „Itt még fa sincs, amit gondozni lehetne”

A Csillagban adott interjút a solti vállalkozó a baon.hu-nak. Fegyőr kísérte abba a szobába, ahol beszélgethettünk, viszont a megjelenésekor azonnal látni lehetett rajta, hogy – ha sápadtabb volt is, mint máskor – az egészségi állapotának máris jót tett a kényszerű pihenő.

– Azért máshol is el tudtam volna képzelni a gyógykezelésemet – derült, amikor ezt szóba hozta az újságíró. 

– Megdöbbentette, mikor megtudta, hogy Kecskemétről elviszik Szegedre? Mire számított, hol fogja tölteni a büntetését?
– Arra számítottam, hogy Kecskeméten, a Mátyási utcában. 

– Ehhez képest most a szegedi Csillag börtönben beszélgetünk!
– Hát igen, mert Kecskeméten azt mondták, hogy krónikus beteg vagyok, az orvosi leletekből látták, hogy előtte is kórházban voltam. Úgy ítélték meg, hogy Szegeden jobban tudják biztosítani az egészségügyi felügyeletemet. 

– Milyen betegségekkel küzd?
– Elsősorban a cukorbetegségem a legkeményebb, mindennap inzulinozom magam. Naponta négyszer saját magamnak adom be. Ki vagyok rá képezve. A ruhaeladást is kitanultam, ez sem volt bonyolultabb… 

– Gyógyszereket is szed?
– Igen, egy marékkal.  

– Most azért egészségileg kicsit jobban érzi magát?
– Lényegesen jobban. A börtönben pontos időben van az étkezés és a gyógyszerszedés is, ami azért sokat jelent. A cukorbetegségemnek megfelelő ennivalót kapok. Reggelire például zsemlét, nem pedig kenyeret. A börtönben vannak szakemberek, ők állítják össze az étrendet. 

– Nagy volt a Csillagban az ováció, mikor meglátták az elítéltek?
– Nekik tetszik, hogy én itt vagyok, de nekem annyira nem. A viccet félretéve, szimpatizálnak velem, senki nem fogadott ellenségesen. Még azok sem, akik életfogytiglanra vannak ítélve.  

– A fegyőrökkel sincs konfliktusa? 
– Aki ismer engem, az tudja, hogy nem vagyok nagy arcú, teszem a dolgomat. A másik oldal – a fegyőrök – is teszi a dolgát. Ez egy végrehajtó szervezet, nem ők adták az ítéletet, ők a munkájukat végzik. Kőkemény szabályok mellett, amelyektől nem lehet eltérni. Sem Stadler Jóskának, sem Gipsz Jakabnak, egyikünknek sem.

– Milyen egy napja a börtönben? Hány órakor van például az ébresztő?
– Megmondom őszintén, hogy órám sincs itt, szóval nem tudom. Talán 5-kor? Négyszemélyes cellában helyeztek el, ahol jelenleg hárman vagyunk, a negyedik embert nemrég elvitték. Egyik cellatársamat egyébként korábbról már ismertem. Felkelés után mosdás, elkészülünk, közben jön a reggeli, jön a gyógyszer. Utána bent vagyunk egész nap a zárkában. Leszámítva a napi egyórás sétát, mely lehet délelőtt vagy délután is, ez változó.   [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Nemrégiben Stadler ötszáz munkahelyet ígért az akasztóiaknak a stadionban
[/caption]

– Miről szoktak beszélgetni napközben?
– Miről? Mindenki mesél magáról. 

– És ön a többieket kitanítja a nagy trükkökre? 
– Milyen trükkökre? A kereskedelemben nincsenek trükkök. Jó árut kell tartani, ennyi. 

– Az újságok már kész tényként közölték, hogy Nagyfára kerül. 
– Ezt nem tudom. 

– Az, hogy dolgozik vagy nem dolgozik, a saját döntése a börtönben?
– El vagyok ítélve, és azt, amit mondanak, mindent végre kell hajtanon. Mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok. Itt most egyelőre még nincs szó munkáról, erről ezért nem is akarok beszélni. Minden háznál más a szokás, itt megvannak az illetékesek, akik ezt el fogják dönteni. Szerintem egyelőre felesleges találgatni.  

– Szeged azért szigorúbb helynek látszik, mintha Kecskeméten lenne, a Wéber Ede utcában. Nem?
– Mások a körülmények. A Wéber Ede utcában az is jó volt, hogy ki lehetett menni a faiskolába, kezelni a fákat. Itt sajnos nincsenek is fák.  

– Szívesen dolgozna most is faiskolában?
– Szerintem örömmel tölti el az embert, ha alkot, és látja a munkája értelmét. Én az első büntetésem során ott is rászóltam az olyan emberre, akin láttam, hogy nem dolgozik rendesen, és nem szereti a fákat, hogy kérje el innen magát, mert engem ne égessen. Rossz volt ránézni azokra a növényekre, amelyeket egyesekre rábíztak. Meg lehet kérdezni a kecskeméti faiskolában, hogy voltak-e azóta olyan szép fáik, mint amikor én kezeltem őket. Ápoltam a fákat az ültetéstől kezdve az értékesítésig. Úgy vagyok mindennel: ha jót nem tudok csinálni, rosszat meg nem szeretek, mert az nem én lennék. 

– A médiának mindig azt nyilatkozza, hogy ártatlanul ítélték el. Nem érzi, hogy valamiben talán mégis hibás lenne?
– Ezzel az erővel azonnal be lehetne csukni a vállalkozók 80 százalékát  Magyarországon. Ön végigülte a tárgyalásomat, hallhatta, hogy folyamatosan kértem a bíróságtól, az én bizonyítékaimat is vegyék figyelembe. De semmi nem történt. Még egy írásszakértőt is kértem, de elutasították azt is. Sajnos… 

– A könyvelőjére tényleg nagyon haragszik? 
– Hát igen! Mert honnan kell tudnia egy cégtulajdonosnak, hogy most a könyvelő adott-e bevallást, vagy nem? Mondtam én neki, hogy ne vallja be? Nem mondtam! Másik vállalkozó sem kérdezi meg a könyvelőjétől, hogy bevallotta-e a társasági adót, vagy sem.  

– Most mit tud még tenni? Tényleg elmegy Strasbourgig?
– Biztos, hogy el fogok menni, és biztos, hogy meg is fogom nyerni előbb-utóbb. Csak hát így, tönkretéve már sokkal nehezebb.  

– Februárban lesz egy újabb tárgyalása Kecskeméten csődbűntett miatt. Mire számít, növekedni fog majd a büntetése?
– Remélem, hogy nem. 

– Ez az egy tárgyalása lesz még?
– Igen. Meg a napokban voltam Kiskőrösön is egy tárgyaláson, de ott csak tanúként. Az egy egyszerű kölcsönadási ügylet volt. 

– Azt kiszámolta már, hogy ha 4 év 10 hónap marad az ítélete, akkor a kedvezményekkel csökkentve mikor szabadulhat?
– Nem számolgatok én semmit.  

– Azért szerintem nem mindegy, hogy 4 év 10 hónap vagy, mondjuk, 3 és fél év. 
– Természetesen nem mindegy, ez ugye jogerős, de én nem akarok számolgatni. Figyelik itt, hogy mikor telik le a büntetésem.  

– Feszültséget érez vagy inkább beletörődést?
– Nincs beletörődés, mert ebbe egyszerűen nem lehet beletörődni. De sajnos nem tudok ellene semmit tenni.  

– Azon már szokott gondolkodni, hogy mit fog csinálni, ha majd kiszabadul?
– Úgy látom, hogy nekem nem szabad dolgoznom. Meg tudok lenni anélkül is, legfeljebb majd megyek segélyért az önkormányzathoz. Ötszáz munkahelyet ígértem a stadionban, és meg is lett volna egy éven belül minden, ha hagynak. 

– Tényleg, mi lesz most a stadionnal?
– Majd lesz valami, legfeljebb lakatot tesznek rá, amíg ki nem megyek. A tulajdonos külföldi, és várja, hogy kiszabaduljak. 

– Lakat kerül a solti áruházra is?
– Az is külföldi tulajdonban van, én ott csak eladó voltam. Ugye, nem voltam rossz eladó? 

– Tényleg nem…
– Na ugye! De azt azért feltétlen írja meg, hogy nem zárt be a solti áruház. Ez nagyon fontos! A barátnőm, Elvira továbbra is várja a vevőket.