Közélet

2011.03.08. 10:10

Egy új sertésfajt köszönhetünk Sir David Beckhamnek

A rajongóknak nem kell megijedniük, hogy az 1975-ös születésű angol focista, David Beckham szögre akasztotta a futballcipőjét és helyette gumicsizmát húzva gazdálkodásra adta a fejét. Erről szó sincs, csak az ásotthalmi Fackelmann István Sir David Beckham nevű fekete cornwalln tenyészkanját keresztezte a mangalicával, s így született egy új sertéstípus, a koma. De nem ez az egyetlen érdekes állat nála, hanem a kamu is. Ez utóbbi a birka és muflon házasságából született. Az első Kamu-kos 2002 decemberében született, s még mindig az ásotthalmi tanyán legelészik.

Kormos Tamás

Igazi érdekességre is felfigyelhetett az, aki kilátogatott a hétvégi szegedi II. Disznótoros Pálinkafesztiválra. Annak ellenére, hogy a rendezvény neve is arra utal, hogy itt a sertésé a főszerep, az egyik stand tetején lévő táblán a következőt olvashattuk: Vadat az asztalra. A faházból kilépő, terepszínű ruhát viselő Fackelmann István tanya- és vadgazdától megtudtuk, hogy a vadhús-fogyasztás népszerűsítése a fő céljuk.

Régen a kis szegedi szatócsboltokban kint lógott a lelőtt fácán és vadnyúl, most pedig szinte ritkaság számba megy, hogy a csongrádi megyeszékhelyen jó minőségű, bevizsgált vadhúst lehessen venni – kezdte a beszélgetésünket a tanya- és vadgazda. Ennek érdekében az ásotthalmi tanyáján már esztendők óta foglalkozik a különféle háziállatok mellett vadakkal is. [caption id="" align="alignleft" width="334"] Fackelmann István dolgozza fel a sertést, előtérben a kolbászfa
[/caption]

A városi emberek többsége alig fogyaszt vadhúst. Ennek nem csupán az az oka – véli a szakember – hogy drága, hanem az is, hogy nagyon nehéz hozzájutni. Ezért találta ki az úgynevezett Kamra-túrát, melynek az a lényege, hogy a városlakókkal megismertetni a népi ételeket, köztük a különféle vadhúsokat is. Ha az alföldi tanyai gazdaságok termékei nem jutnak el a városokba, akkor a városiakat hozzák el a tanyára.

A megszokott vadállatok, például az őz, a fácán vagy a vadnyúl mellett olyan jószágokkal is foglalkozik Fackelmann István, mely az ő tanyáján kívül máshol nem fordul elő. Ez pedig azért van, mert ő hozta létre elsőként ezeket a különlegességeket meglévő fajok kereszteződéséből.

Ilyen például a koma fantázianevet kapó emlős is. A nálunk kevésbé ismert angol fekete cornwalln sertést hozta össze a hagyományos magyar fajtával, a mangalicával. Mivel a tenyészkan a ködös Albion szülötte, így tréfásan Sir David Beckham nevet kapta az apaállat. A népszerű focista névrokona az ásotthalmi birtokon már számos utódról gondoskodott. [caption id="" align="alignleft" width="334"] Szecskás István is besegített a standon
[/caption]

A városi ember számára, ahogy a vad-, úgy a birkahús sem a mindennapi étkek között kap helyet. Sokan azért nem kedvelik a birkát, mert eddig csak olyannal találkoztak, melyet nem megfelelően faggyúztak le, így túl erős, jellegzetes íze volt. Ezért nem is lenne piacképes a birkakolbász – fogalmazott Fackelmann István.

Ez adta ötletet, hogy egy újabb különlegességet hozzon létre. Ez lett a kamu. Ami nem más, mint a már említett birka keresztezése egy vadállattal, a muflonnal. Az első hím kamu 2002 decemberében látta meg a napvilágot Ásotthalmon. A jószág még ma is él.

A fent említett két furcsa állatból készült termékeket is megkóstolhatták a hétvégén a szegedi Széchenyi térre kilátogatók. A vad- és tanyagazda standját már messziről észre lehetett venni, hiszen egy különleges ékessége, a kolbászfa hívogatta a nézelődőket. Erre a szépen faragott fára akasztották fel a koma- és kamu-kolbász mellett a Bambi-kolbászt is. Az utóbbit senkinek sem kell megmagyarázni, miféle húsból is készülhetett.

Ezek is érdekelhetik