Közélet

2011.02.03. 17:01

Janics Natasa két hónapra Törökországba utazik

Huszonöt napos bulgáriai edzőtáborozás után mindössze négy napot tölt Szegeden Janics Natasa, akit tavaly két kategóriában is az „Év Sportolónőjének” választottak meg, mert pénteken – társaival együtt - ismét útra kel.

samsungsport.hu

Ezúttal a törökországi Antalyába utazik, ahol az ötvenhét napos és ezzel rekord hosszúságú erőgyűjtés és képességfejlesztés mellett a szokatlanul korai vízre szállás is komoly feladatot jelent majd az idei szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság egyik – vagy inkább első számú - magyar favoritjának, írja a samsungsport.hu. [caption id="" align="alignleft" width="334"] Janics Natasa
[/caption]
Éppen hogy visszatért a bulgáriai magaslati edzőtáborozásról, négy szegedi napot követően ismét útra kel és március 31-ig ismét külföldön készül az idei megmérettetésekre Janics Natasa, aki a tavalyi Európa-bajnokságon és világbajnokságon elért kimagasló teljesítményének köszönhetően 2010-ben az Év Sportolónője lett. Az úti cél ezúttal is keleti, de nem túl távoli: a februári vízre szállást kínáló törökországi Antalya valamivel több, mint 2000 kilométerre fekszik Budapesttől.
Belmekenben is fagyosabb volt az idei tél a szokásosnál, de a ragyogó napsütésnek köszönhetően még a 3000 méteres magasságban mért mínusz 14 fokos hideg sem tartotta vissza a „nyári sport” híveit a csúcs megközelítésétől. Natasa számára Belmeken amúgy is „szívet melengető” település: tavaly télen itt ismerte meg a bolgár Andrian Dusefet, akivel az elmúlt év végén kötött házasságot, s aki a Szegeden dolgozó Kovács László mellett immár egy éve az edzője is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!