2010.02.04. 13:48
Kulcsot kapott a régi, rendszámtáblát az új igazgató
Elbúcsúzott Kecskeméttől és a város képviselő-testületétől Michael Frieß, a Mercedes-gyár projektet útjára indító igazgató. Ezzel párhuzamosan bemutatokzott Frank Klein, aki hétfőtől vette át a gyár vezetését.
Frießt Kecskemét igen szép gesztussal búcsúztatta, átadta neki a Város Kulcsát és egy díszoklevelet, Kecskemét mottójával: „Sem magasság, sem mélység nem rettent”. Az új igazgató köszöntő beszédében elmondta, hogy amikor átvette a projektet, elődjétől néhány emléktárgyat is kapott. Többek között egy rendszámtáblát, amin az szerepel: Made in Kecskemét.
Megígérték, hogy ezt a rendszámtáblát 2012 februárjában az első Kméten gyártott Mercedesre közösen szerelik fel a polgámesterrel. Frieß pedig ígéretet tett arra, hogy a megnyitóra mindenképpen eljön. Az ünnepségen bemutattak egy rövidfilmet, amely a Mercedes-beruházás eddigi legfontosabb és legérdekesebb pillanatait örökítette meg. Emellett megerősítették, hogy ez év második felében már elkezdődik a gépek beszerelése, és 2011 nyarán elindul a próbaüzem.