2007.12.14. 09:50
Stressz vagy az időjárás?
Hosszú évek tapasztalata mutatja, hogy decemberben mindig több a szívinfarktus, mint az év egyéb időszakaiban. A minimumhoz – tehát a legalacsonyabb esetszámú hónapokhoz – képest akár ötven százalékkal is emelkedhet ilyenkor az infarktusok száma.
Érdekes azonban, hogy a stresszre alapuló verziót a kutatások csak a föld északi féltekéjén igazolják. A déli féltekén tapasztaltak sokkal inkább az időjárásos elméletet támasztják alá. Ausztráliában például karácsonykor semmivel sincs több infarktus. Ott ugyanis akkor meleg van. Nyáron azonban náluk is több az ilyen eset, hiszen ott az a hűvösebb évszak.
A főorvos véleménye szerint annak is köze lehet a decemberben megemelkdett esetszámhoz, hogy ilyenkor nehezebb fordulunk orvoshoz. Aki az ünnepek idején erre elhatározza magát, annál már igencsak nagy a baj. Ez persze késlekedést is jelent, ami rontja a túlélés esélyeit is. Ezzel magyarázható, hogy ilyenkor nem csak az esetszám, de a halálozások száma is magasabb.
Nincs változás az esetszámban
A kecskeméti megyei kórház kardiológiai osztályán évről évre nagyjából ugyanannyi szívinfarktusos eset fordul elő, tavaly például 292. A halálozási arány sem változik túlzottan, az elmúlt években 8-11 százalék között mozgott.