2015.09.04. 09:50
Vasvillával, gázpisztollyal
A nagykőrösi járőrök intézkedését a Ceglédi Rendőrkapitányság két kutyás rendőre, valamint a Kecskeméti Rendőrkapitányság négy járőre segítette. Kilenc férfit állítottak elő.
Garázdaság miatt nyomoznak a rendőrök H. Frederik 20 éves, K. Milán 27 éves, P. Attila 30 éves, K. János 27 éves és M. János 39 éves nagykőrösi lakosok ellen. Augusztus 31-én 19 óra 53 perckor bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy egy nagykőrösi háznál több személy összeverekedett. Négy járőr a helyszínre ment, de a dulakodó személyek nagy számára való tekintettel erősítést kértek.
A nagykőrösi járőrök intézkedését a Ceglédi Rendőrkapitányság két kutyás rendőre, valamint a Kecskeméti Rendőrkapitányság négy járőre segítette. Kilenc férfit állítottak elő, akik közül ötöt gyanúsítottként hallgattak, mivel botokkal és különféle szerszámokkal felfegyverkezve bántalmazták a sértetteket, akik megsérültek. M. János pedig a gyanú szerint az utcán egy vasvillával a kezében kiabált, majd egy feltehetően gáz-riasztó fegyverből lövést adott le, személyi sérülés nem történt.