Kék hírek, bulvár

2015.09.08. 18:56

Taxira vártak a menekültek

Tegnap hajnalban menekültek maroknyi csoportja várakozott a majsai taxiállomáson, akik azt állították, hogy Szíriából indultak és Svédországba akarnak eljutni.

Tapodi Kálmán

Hűvös hajnalra virradtak tegnap a kisváros lakói, ahol a kora reggeli órákban futótűzként terjedt a hír arról, hogy menekültek vannak a főtéren. A taxiállomás közelében valóban egy meggyötört csoportot lehetett látni, de többen állították, hogy a „police” szó elhangzását követően ketten elfutottak a helyszínről. Négy férfi, egy nő és csecsemője azonban ott maradt, s a földre kuporodva vártak sorsukra, miközben két rendőr felügyelte őket.
Munkába igyekvő közmunkások találkoztak először velük, akik elmondták, hogy ők vittek ruhát a kisgyermeknek és vásároltak vizet, tejet, kenyeret a bevándorlóknak, akik az élelmiszereket nem fogadták el. Egy könnyeivel küszködő roma asszony később megpróbálta újra átadni nekik a földön hagyott élelmet, de nem járt sikerrel.

A csoport tagjai azt állították, hogy szíriai migránsok, ám semmilyen okmánnyal nem rendelkeztek. Némi kommunikációs nehézséggel, de annyit sikerült megérteni, hogy Szerbia felől, egy világos színű Lada hozta őket. A Majsáig tartó fuvarért 125 eurót és 100 dínárt kellett fizetniük, de az alkalmi fuvarozójuk a telefonkészülékeikre is igényt tartott. Az idegenek azt is magyarázták, hogy rokonaik élnek Svédországban, ahová ők is igyekeznek.
A kiskunhalasi regisztrációs állomás megemlítése után viszont élénken tiltakoztak: „Inkább visszamegyünk Szerbiába!” – hangoztatták.
Erre egyelőre nem volt alkalmuk, mert elvitték őket Halasra a rendőrök. Tegnap reggel Harkakötöny környékén is láttak három bevándorlót, akik Majsa felé tartottak, de róluk nem sikerült többet megtudni. 
A rendőrség kedden kiadott tájékoztatása szerint hétfőn 6 embercsempészés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit – öt magyar és egy szerb állampolgárt – és 117 illegális bevándorlót fogtak el Bács-Kiskun megye területén a rendőrök.

A migránsok fuvarozása most „bombaüzlet”

Komoly kockázattal jár, de sokan szeretnének meggazdagodni az illegális határátlépők szállításából, pedig a tettük embercsempészésnek minősül. Az üzletbe nem csak a hivatásos személyszállítók kapcsolódtak be, akik a halasi regisztrációs pont közelében, a laktanya kerítésénél várakoznak az utasokra. A feketén fuvarozókat az sem tántorítja el, hogy már nagyon sokan lebuktak közülük, mert mindig akadnak, akik bevállalják 90–100 ezer forintért cserébe a Budapestig tartó utaztatást. Akad, aki naponta háromszor is megteszi az utat a határtól a fővárosig. Egy kiskunmajsai embercsempész tovább is ment, őt Ausztriában kapcsolták le az osztrák rendőrök. A 36 éves majsai K. Attila pedig szombaton hajnalban bukott le az M5-ös autópályán, a mikrobuszában szállított 16 szír illegális bevándorlóval együtt. Az embercsempészek járműveit elkobozzák, emiatt igencsak „lepukkant” verdákkal fuvaroznak. A menekülteket felhajtók is részesülnek az üzletből, de az igazi haszon nem a „kerítőké” és a sofőröké, hanem az embercsempészetet a háttérből megszervező, ismeretlen irányítóké.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!