2012.05.02. 08:06
Megverték és ellopták a kerékpárját
Miután kedden délután megrugdosták a kecskeméti kerékpárost, elvették biciklijét, pénztárcáját.
Csoportosan elkövetett rablás miatt indult eljárás ismeretlen tettesek ellen, akik tegnap délután Kecskeméten, a Halasi úton előbb leszólították az arra kerékpározó sértettet, majd miután megállt, fellökték és megrúgták. A tettesek ezután elvitték a kerékpárját és a bicikli kosarában lévő pénztárcáját. A rendőrök a bűncselekmény elkövetése után nem sokkal az ismeretlen tettesek közül őrizetbe vettek egy 19 éves kecskeméti férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Két társát még keresik a kecskeméti nyomozók.
Április 30-án, egy ismeretlen betört egy lajosmizsei tanyára, és az udvaron álló személygépkocsiról ellopott 4 darab kereket. A tolvaj elvitte az autó gallytörő rácsát és két fényszóróját is. Az okozott kár 265 ezer forint.
Kedden egy kecskeméti tanya udvaráról ellopták az UHR-213 rendszámú, Yamaha R6-s típusú motorkerékpárt. A sértettnek 1,7 millió forintos kára keletkezett.
Arany ékszereket és 1,5 millió forint készpénzt lopott el az a tolvaj, aki keddre virradóra betört egy Kecskemét, Horog utcai lakásba. Az anyagi kár 8,5 millió forint. A Kecskeméti Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Határrendészeti események:
Az 53-as számú főúton egy 40 éves iráni férfivel és 5 éves lányával, később egy háromfős, 16 évesekből álló afgán csoporttal szemben intézkedtek a járőrök. Kiderült, hogy apa és lánya, valamint az afgán fiatalok illegálisan jutottak hazánk területére. A Békéscsabai Őrzött Szállásra és az Ópusztaszeri Gyermekotthonba kerültek elhelyezésre az elfogott személyek.