Kék hírek, bulvár

2012.01.31. 21:04

Stadler ellen új per indul

Kétrendbeli csődbűncselekménnyel és a számviteli fegyelem kétrendbeli megsértésének vétségével vádolja az ügyészség a börtönbüntetését töltő Stadler Józsefet, akinek az ügyét ma kezdik tárgyalni Kecskeméten.

MTI

A vádirat szerint Stadler József a felszámolás elrendelését követően is működtette Dusnokon található sörözőjét, és erről a felszámolót nem tájékoztatta. A felszámoló tudta és engedélye nélkül folytatott gazdasági tevékenységből a gazdasági társaságnak bevétele származott, és  az árukészletre is szert tett, amelyet a vádlott nem bocsátott a felszámoló rendelkezésére. A felszámolási eljárásban 92,9 millió forint hitelezői igényt jelentettek be.

Az ügyészség azzal is vádolja a vállalkozót, hogy egy másik gazdasági társaság kapcsán zálogjoggal lekötött árukészletet vont el, mellyel fizetésképtelenséget idézett elő. Ennek folytán a felszámolási eljárásban bejelentett 265 millió forint hitelezői igény nagyobb részének kielégítése meghiúsult.

Az akasztói vállalkozó ellen első alkalommal 1997-ben emeltek vádat. Első fokon Stadler Józsefet kilenc évre ítélték, mert 1993–94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. Ezt a döntést később megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság, a megismételt eljárásban Stadler végül négy és fél év fogházbüntetést kapott, és kedvezménnyel 2005 januárjában szabadult. Második alkalommal 2011. november 17-én – jogerősen – négy év tíz hónap börtönbüntetéssel, valamint 67 millió forintos vagyonelkobzással sújtotta a Szegedi Ítélőtábla Stadler Józsefet, mert a férfi strómanok segítségével irányított vállalkozásai nevében valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtott be, a könyvelésekben fiktív számlákat szerepeltetett, és nem fizetett be 67 millió forint társasági adót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!