2011.12.18. 13:05
Adócsalás történt a börtönben?
Nem adott nyugtát és nem könyvelte le a bevételeit egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltja – adta hírül vasárnap a NAV sajtóközleménye.
Jegyinák Attila, a NAV szóvivője szerint az adóellenőröket az általa meg nem nevezett Bács-Kiskun megyei börtönből riasztották azzal, hogy nem használják a pénztárgépet az üzletben. A NAV munkatársai ezért egy szombati napon érkeztek ellenőrzésre a fegyintézetbe, amikor az elítéltek látogatókat fogadhatnak. A közlemény szerint az inkognitóban lévő adóellenőrök is beálltak a boltban a sorba, ahol ekkor már folyt a kiszolgálás. Az üzlet alkalmazottai a huszonegyedik vásárlót is kiszolgálták, több mint százezer forintnyi árut kiadtak, ám eközben egyszer sem használták a pénztárgépet. A vásárlásokat egy füzetben követték. Az ellenőrök lefoglalták a pénztárgépszalagokat, a füzetet, valamint az összes könyvelési dokumentumot. Az elsődleges hírek szerint most legalább egy évre visszamenően ellenőrzi a NAV az üzlet forgalmát, ami meghaladja a hatmillió forintot. A közlemény szerint egyébként a bolt munkatársai nem csak a számviteli, hanem az egészségügyi előírások ellen is vétettek.
Az általunk megkérdezett, a Bács-Kiskun megyei börtönöket általában jól ismerő korábbi elítéltek és magukat megnevezni nem kívánó fegyintézeti munkatársak szerint azonban a hír meglehetősen ellentmondásos.
- Kizárt, hogy az elítéltek „spájz-pénzével” buktak meg, hiszen a börtönben nincs pénz, hanem a fogvatartott számlájáról vezetik le a vásárlásokat. Ezt pedig számítógép követi folyamatosan – magyarázta a baon.hu-nak egy korábbi elítélt.
A börtönökben elhelyezettek mindegyike rendelkezik ugyanis egy bankkártyához hasonló plasztik lapocskával, és ezzel „fizet” a boltban. Az előzetesben lévők és az elítéltek csak a kártyával mehetnek vásárolni: meghatározott időközönként persze. A kártyát a boltos leolvassa a számítógépével, és a rajta lévő összeg erejéig szolgálhatja ki az illetőt. Azaz: nincs készpénzforgalom, a vásárlás menetét, és a bolti forgalmat pedig számítógép ellenőrzi. [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Úgy tudjuk nem minden börtönben jutnak be a látogatók a börtön boltjába
[/caption]
A NAV közlemény szerint bevett gyakorlat a börtönben, hogy látogatáskor a rokonok, ismerősök úgynevezett vásárlási jegyeket vesznek a fegyintézet boltjában. A fogva tartottak pedig a jegyek ellenében jutnak az áruhoz, mivel készpénzt nem tarthatnak maguknál. Ez annyiban igaz – mondták informátoraink – hogy a hozzátartozók valóban juttathatnak be pénzt az elítélteknek. Ezt azonban kizárólag pénzátutalással, a börtön számlájára tehetik meg.
Ezért az általunk megkérdezettek úgy vélték, hogy kizárólag csak a látogatóknál lehetett csalni. Akik nem vihetnek be élelmiszert a hozzátartozójuknak, viszont a boltban ők készpénzért bármennyit vásárolhatnak. Az üzletben vásárolt élelmiszereket a látogatás alkalmával az elítéltek elfogyaszthatják. A cellájukba azonban már nem vihetnek ezekből.
Azonnal hozzátették azonban informátoraink, hogy a látogatók nem mindegyik börtön boltjába juthatnak be. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy az üzlet fizikailag olyan területen van elhelyezve, ahová már tilos a bemenet. Példaként mondták erre Kecskeméten a Mátyási utcai börtönt, ahol az üzlet a fegyintézet zárt területén, kizárólag csak az elítéltek és a fegyőrök által „látogatható” helyen van.
N. N. M. Úgy tudjuk nem minden börtönben jutnak be a látogatók a börtön boltjába -->