Kék hírek, bulvár

2011.01.18. 18:19

Álommunka helyett rabszolgasor - Önt is csúnyán átverhetik!

Ismerős munkaszervező hívására indult Görögországba a kecskeméti ismert kosárlabda-játékos, Felföldi Tamás és élettársa, Zsuzsa. Minden szinten becsapták őket, történetüket mások okulására szánják.

Gál Zita

Felföldi Tamás, ismert kecskeméti kosárlabda-játékos a sport mellett harminc éven keresztül biztosítóknál dolgozott középvezetői szinten, majd üzletkötőként. Csapatával értékesítési versenyeket nyert, jutalomutakon bejárta a világot Brazíliától Olaszországig. Görögországba nem így került.

A válság miatt egyre kevesebb ügyfele lett, egy ideje alkalmi fizikai munkákból élt. Élettársa, Zsuzsa sokáig dolgozott varrónőként, de munkahelyein sorozatosan becsapták, kisemmizték. Lakásuk törlesztőrészlete az egekbe szökött, így közel egy éve együtt keresték az alkalmi munkákat. Adósságaik rendezésének reményében merész kalandra vállalkoztak.

– Októberben összefutottunk egy távoli ismerősünkkel – nevezzük Anikónak –, aki elmondta: élettársával jelenleg Görögországban él, és ottani narancsültetvények szüretelésére szervez munkaerőt – kezdi a történetet Tamás. – Az Anikó által elmondottak szimpatikusak voltak. Azt mondta, a szálláson külön laknak a férfiak és a nők, a pároknak viszont különszobákat biztosítanak. Ha tudnak biztosítani munkát, napi két eurót kérnek a szállásért, ha valamiért nem lenne szüret, a szállásért azokra a napokra nem számítanak fel költséget. A napi munkáért – ami legalább 300 kiló narancs szüretelését jelenti – 30 eurót és ebédet kapunk majd. A munkásokat kint bejelentik, tehát nem feketemunkáról volt szó – meséli utólag gúnyos hangszínen Tamás, majd Zsuzsa veszi át a szót.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Egy szobán – háromemeletes vaságyakon – tizenöten osztoztak
[/caption]

– Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk, gyakorlatilag mindent elvállalunk. Mégis voltak kétségeink. Ezek akkor oszlottak el, amikor kiderült: a munkaszervező hölgy nagymamája is velünk együtt utazik Görögországba, és ugyanazon a szálláson lakik, ugyanazt a munkát végzi majd, mint mi. Október 29-én útnak indultunk, összesen huszonöten.

Egy nappal később már csalódottan álltak Naflio mellett, egy narancsültetvény közepén. Anikó rámutatott egy putrira: ez a szállás. Szó sem volt különszobákról! Egy 25 négyzetméteres szobában háromemeletes ágyakon laktak tizenöten. A tenyérnyi mosdó undorító volt. Nem csak a szállásért kellett fizetni, hanem külön számítottak fel költséget a bojler és a gázpalack használatára. Ivóvízért másfél kilométert kellett gyalogolni, a WC-papírt pedig nem lehetett lehúzni, a WC melletti szemetesben kellett gyűjteni. Felesleges leírni, hogy ez tizenöt ember esetében milyen látvány és szaghatásokkal járt. A konyha egy ócska rezsóból és egy rozsdás hűtőszekrényből állt, a ház három szobájában pedig egerek és patkányok rohangáltak.

– Azt mondtuk egymásnak: ha már eddig eljöttünk, kibírjuk. Fő, hogy legyen munka és pénz, hiszen azért jöttünk, nem üdülni –  mondja Tamás, de ez az egy kívánsága sem teljesült. Anikó tájékoztatása szerint az érlelőüzemben valami probléma merült fel, ezért jelenleg nem tudják fogadni a még zöld narancsokat, várni kell. Tamásék három hétig vártak. Az ezt követő egynapos mandarinszedés is csak arra volt jó, hogy kiderüljön: a szállás még sincs ingyen a szüret nélküli napokra, a fizetségből ugyanis naponta és fejenként két eurót levontak. Alig maradt valami, élelmiszert hitelbe vásároltak Anikó egyik ismerősének boltjában.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Tamásék egyik lakótársa seprűvel vert agyon egy patkányt ebben a fürdőszobában
[/caption]

A huszonöt fős csapatból tizennyolcan megunták a „rabszolgasort”, és hazajöttek – hátrahagyva saját bolti hitelüket és elmaradt szállásdíjukat.
A lassan szivárgó fizetéseknél újabb hideg zuhanyként érte a maradék csapatot: a dezertőrök adósságait levonták az ő járandóságukból. Amikor kérdőre vonták Anikót, elcsodálkoztak, a nő hangneme ugyanis igencsak megváltozott.

– Mindennek lehordott minket. Ordibált, hogy a magyarokkal csak a baj van. Mi meg tűrtünk és nyeltünk annak ellenére, hogy mindketten elmúltunk ötvenévesek, ez a nő meg a lányunk lehetett volna. Még mindig bíztunk abban, hogyha egyszer beindul a munka, mégis kereshetünk egy-két törlesztőrészletre valót – emlékszik Tamás, és hozzáteszi: a „szökevények” munkáját átvették a hátsó szobában lakó afgán és román lakótársak.

A narancs eddigre beérett a novemberi görög naptól, a munkák kezdtek rendszeresebbekké válni. A szüret óriási fizikai terhelést jelentett. Tamás ládapakolóként napi 40 tonnát mozgatott meg. A több évtizedes sportolásból származó fizikai erejét a fiatalok is elismeréssel illették. Teljesítménye alapján Zsuzsa is az egyik legjobb munkaerőnek számított, pedig az itthon hazudott 300 kiló helyett naponta egy tonna narancsot kellett leadni úgy, hogy – a szintén beígért – tépés helyett ollóval kellett elválasztani a gyümölcsöt a fától, ami eleve kétszer annyi időbe tellett. Természetesen a kialkudott fizetést sem kapták meg: a tripla teljesítményt fele fizetéssel illették, 30 euró helyett 15-öt adtak. Ekkor még egy pofon érte a csapatot.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Felföldi Tamás és Zsuzsa nem büszke arra, hogy így rászedték őket, de érzik, történetükből sokan okulhatnak
[/caption]

– Aznap a szálláshelyünktől éppen a lehető legtávolabb dolgoztunk hajnaltól estig. Amikor hazaértünk, akkor vettük észre, hogy kirabolták a putrit. A betörő biztosra mehetett, mert abba a házba ránézésre csak hozni lehetett értékeket, nem elvinni. Mégis kikutatták és ellopták egy házaspár két laptopját, hat mobiltelefont és egyik társunk értékes kozmetikumait. Az összes kár meghaladta a hatszázezer forintot – idézi fel a pár a keserű élményeket. A pohár ekkor végleg betelt, Tamás és Zsuzsa mégis kitartott volna, ha nem jön közbe még egy csavar.

– Azt hiszem, nem kell mentegetőznöm, hogy esténként a patkányjárta putriban szorongva nem a legszebb szavakkal illettem Anikót. Mindegyikünk így tett, főleg azóta, hogy december közepén már a saját nagymamája is hazajött. Még valami vigaszt is leltünk abban, ha egymásnak kipanaszkodhattuk magunkat. Valamelyik szobatársunk azonban bepanaszolt minket Anikónál, hogy demoralizáljuk a csapatot. A vád több mint nevetséges volt az ismert körülmények mellett, Anikó önérzetén mégis csorba esett – meséli Zsuzsa. Ettől a naptól kezdve nem jelölték őket munkára. Nem kaptak felmondást, tájékoztatást, semmit – még munkát sem.

– Eddigre kereken két hónapja voltunk a narancsültetvényeken. Ebből tizennyolc napot töltöttünk ténylegesen munkával. A létező összes indokkal csökkentették a fizetésünket, így éppenhogy a létfenntartásra maradt pénzünk. Az ígéretek szerint hatvan nap alatt fejenként 1800 eurót, körülbelül félmillió forintot kellett volna keresnünk. Ehelyett összesen 100 eurót, azaz kevesebb, mint 30 ezer forintot kaptunk, amit fel is éltünk kint – idézi fel Tamás a fájó statisztikát. December végén döntötték el, hogy hazajönnek. A társaságból nem egyedül gondolták így, egy társukért kijött kocsival az édesapja, ők hozták haza őket. Persze nem ingyen.[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Volt, hogy negyvenen laktak ebben a melléképületben
[/caption]

– A gyerekeimtől kellett itthon kölcsönkérnem, hogy a hazautat utólag kifizethessük – szégyenkezik Zsuzsa. Hozzáteszi: nem büszkék, hogy ennyi idősen így rászedték őket, de abban egyetértenek, hogyha tanul valaki a történetükből, máris kevésbé lesz savanyú a görög narancs emléke.

A történetből három feljelentés született. Anikó elvette egy férfi laptopját – vélt tartozásai miatt. A férfi azonnal hazajött, és itthon tett feljelentést. A putri kirablása után a legnagyobb mértékben károsult házaspár még Görögországban jelentette be a betörést. A munkaszervezés miatt pedig Tamásékkal együtt heten fogtak össze az ország minden pontjáról, és Anikót jelentették fel. Ismereteik szerint a nő azóta nem járt Magyarországon narancsszüretelőket toborozni.

Tamás és Zsuzsa pedig most még kétségbeesettebben lesi a munkalehetőségeket: a felhalmozódott törlesztőrészletek mellett a gyerekeknek is szeretnék minél hamarabb megadni a hazaútra kölcsönkapott pénzt.

Ezek is érdekelhetik