Kék hírek, bulvár

2008.01.17. 10:20

Gyászos az óévi mérleg

Nyolc halálos balesettel több volt Bács-Kiskunban tavaly, mint 2006-ban. Az Európai Unió ajánlása szerint a tagországoknak 2010-re a 2000-es felére kellene csökkenteniük a közutakon elhunytak számát.

N.N.M.

Az elmúlt évben 96 olyan embertársunkért szólt a lélekharang, aki Bács-Kiskun megyei balesetben vesztette életét.

– Tizenhéttel kevesebb baleset történt ugyan a megyében tavaly, mint 2006-ban, ám több végződött halállal. A legfőbb okok közt továbbra is a gyorshajtást (255 eset), az elsőbbség meg nem adását (225), a kanyarodás szabályainak megsértését (177), a figyelmetlenséget (102) és a szabálytalan előzést (47) kell említenem – vázolta a 2007-es statisztikát Nyíkos Tamás törzszászlós, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. –

Évek óta ezek az okok, és tulajdonképpen ugyanilyen sorrendben szerepelnek a kimutatásban. Ami még a személyes felelősséget illeti, igen sok volt a baleset a (segéd)motorkerékpárosok (107), a gyalogosok (51) és a kerékpárosok (107) miatt. A legelképesztőbb pedig az, hogy az elmúlt esztendőben 175 balesetnél ittas volt az okozó. Az csak csekély vigasz, hogy egy évvel korábban még 199 balesetnél színeződött el a szonda.

Bács-Kiskunban továbbra is 12 és 18 óra között, tehát a délutáni csúcsforgalomban következik be a balesetek döntő többsége (330). A második helyen a 7-től 12 óráig tartó időszak áll (250), ezt követi a 18 és 22 óra közötti (191 baleset).

Ami pedig a kapitányságok közti megoszlást illeti: a legtöbb (355) baleset a kecskeméti területén történt 2007-ben, a legkevesebb pedig a kiskunfélegyházién (63). A többi kapitányságnál nagyjából azonos a szám: 117 és 139 közt mozog.

Halálos / 89 / 81

Súlyos / 386 / 426

Könnyű / 468 / 453

Összesen 943 / 960

Sérültek, áldozatok száma 1341 / 1406

Forrás: megyei főkapitányság -->

Címkék#balesetek

Ezek is érdekelhetik