Hírek

2008.11.28. 08:29

Már a beiktatásra készül Obama

A várakozások szerint minden idők legnagyobb tömege, 4-5 millió ember fog összegyűlni január 20-án Barack Obama, az első afro-amerikai elnök beiktatására Washington belvárosában.

BAMA

A The Washington Post cikke szerint nem gond, ha valaki nem tud jegyet szerezni a január 20-i beiktatásra, nem kap már szállást vagy esetleg el akarja kerülni a tömeget és a közlekedési dugókat: az egész eseményt végignézheti már január 11-én. Igaz, hogy a valódi Obama nélkül és nagyon korán kell felkelni.

A január 20-án délben, a Capitoliumnál rendezendő beiktatást, majd az azt követő ünnepi menetet a kongresszus épületét a Fehér Házzal összekötő Pennsylvania sugárúton kétszer is eljátsszák január 11-én hajnali 5.30 és reggel 9 óra között. A neves személyiségek természetesen nem lesznek jelen, Obama helyett egy a leendő elnök névtábláját viselő helyettest "iktatnak be" előzetesen. Nem hangzik el a beiktatási beszéd sem, de minden egyéb megegyezik majd azzal, ahogyan élesben is menni fognak a dolgok.

Az elnöki beiktatási ünnepségekre a legtöbb pénzt eddig George Bush költötte 2005-ben: 42,3 millió dollárt fordított közpénzből és magánadományokból a tűzijátékokra, a bálokra, magára az ünnepi menetre és egy koncertre a híres sétányon, a Mallon.

Barack Obama a nehéz gazdasági körülményekre és a lobbicsoportok befolyásának korlátozására közölte, hogy nem fogad el pénzt vállalatoktól, politikai akcióbizottságoktól, lobbistáktól és nem amerikai állampolgároktól, ezenkívül 50 ezer dollárban maximálja az egy donortól elfogadható összeget. Ilyen szigorú korlátozást korábban egy megválasztott elnök sem hozott, Bush esetében például 250 ezer dollár volt az adományok felső határa.

Ezek is érdekelhetik