Hírek

2008.08.20. 18:21

Kósa: a magyar államra szükség van!

Összefogásra és az állam megerősítésére szólított fel Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere augusztus 20-án.

BAMA

„Mindenkivel össze kell fogni, akivel lehet, hogy újrateremtsük azt az államot, amelyet Szent István alapított” – mondta a politikus a debreceni Szent István domborműnél rendezett szerdai ünnepségen. Kósa Lajos előzetesen feltette a kérdést: mivé lett István király műve, hol van a bölcsesség, az államba, a törvényekbe vetett bizalom, a magyar öntudat. A Fidesz alelnöke szerint ma égetően vetődik fel a magyar államiság kérdése.

Ezeréves történelmünkről szólva az első 500 évről azt mondta, hogy a magyar állam tiszteletet vívott ki magának Európában, míg a következő 500 évben – ahogy fogalmazott – megtanultuk, hogy a magyar állam is lehet az ellenségünk. „Nem segít, hanem akadályoz” – tette hozzá, majd megjegyezte, eljutottunk oda, hogy Szent István napján fel kell tenni a kérdést: meddig mehet ez így?

Kósa Lajos szerint a mai magyar állam nem látja el alapfeladatait, nem segít az embereknek, nem ad biztonságot. „Ma a magyar állam a szemünk láttára esik szét, válik funkciótlanná” – jegyezte meg. Kósa Lajos kijelentette: nagyon nagy a baj, sikeres Magyarország ugyanis nem létezik erős, jól működő magyar állam nélkül. Utalt arra is, hogy Európában erős államok vannak. Nálunk viszont – fűzte hozzá –, fel kell tennünk a kérdést, hogyan kell újrafogalmazni a magyar államot.

EU-tagként szuverenitásunk egy részéről lemondtunk, de ami a mi kezünkben van, azzal sem tudunk mit kezdeni – mutatott rá a politikus. Felsorolása szerint az olyan nagy társadalmi kérdéseket, mint a demográfiai problémák, a cigányság integrálása, az elfogadható adórendszer kialakítása, a közoktatás vagy a közegészségügy, az állam nélkül nem lehet megoldani. „Magyar államra szükség van” – mondta Kósa Lajos, majd megjegyezte: aki a Magyar Gárdát hívja segítségül, nem őrült, csak kétségbeesett, mert a magyar államtól nem kap segítséget.

Ma az a feladatunk, hogy újrafogalmazzuk, mit kell érteni a magyar államon – mondta Kósa Lajos, hozzátéve: mindenkivel össze kell fogni, akivel lehet, hogy újrateremtsük azt az államot, amelyet Szent István alapított. „Bízom benne, hogy ehhez sokan vagyunk, és egyre többen leszünk” – zárta ünnepi gondolatait Kósa Lajos. Az ünnepség résztvevői ezután megkoszorúzták Szent István debreceni domborművét.

Ezek is érdekelhetik