Hírek

2007.11.27. 18:52

Megoldást hozna-e a kettős állampolgárság?

Ötpárti egyeztetést tarthatnak a kettős állampolgárságról. Az ok a schengeni csatlakozás, amely nehéz helyzetbe hozná a vajdasági és a kárpátaljai magyarokat.

Boda Veronika

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint erről előbb konzultálni kell, azután kerülhet sor leghamarabb jövő tavasszal egy ötpárti egyeztetésre. Szabó Vilmos szocialista képviselő a Népszavának azt mondta, az erről szóló tárgyalásoknak zárt ajtók mögött kellene történnie, hogy ebben az ügyben ne legyen több hangos vita a közvélemény előtt.

Lapunk kérdésére Kolláth György alkotmányjogász elmondta: ahhoz, hogy a határon túli magyarok állampolgársági jogokat kapjanak, előbb alkotmánymódosításra lenne szükség. Ráadásul a határon túli magyarok kettős állampolgársága több kérdést is fölvet. Körülbelül 15 millió magyar él szerte a világban. Ha a szomszédos országokban élő magyaroknak állampolgárságot adunk, akkor azt egységesen meg kellene adni, hangsúlyozta Kolláth. Továbbá az állampolgárrá nyilvánításhoz állampolgári jogok is járnak, így a szociális ellátás, szavazati vagy a közhivatal viselési jog. Aki kettős állampolgár lenne, annak mindkét országból járnának ezek a juttatások? Kolláth szerint az országok közötti mozgást és az itt tartózkodást kell megkönnyíteni, de ehhez nem feltétlenül kell állampolgárságot adni.

Ezek is érdekelhetik