Hírek

2006.01.02. 00:00

Béke- és együttműködési vágy

Fesztiváli hangulatban köszöntötte a világ az új esztendőt. A vezető politikusok nyilatkozatokban, felhívásokban fogalmazták meg reményeiket és terveiket 2006-ra.

Csák Elemér

Az egy évvel korábbi szökőár-hangulatnak éles kontrasztja volt az idei évköszöntő a világ legtöbb országában. Az örömérzést az sem rontotta, hogy szerte Európában hatalmas biztonsági intézkedések kísérték az ünnepet. Franciaországban 25 ezer rendőr állt készenlétben, hogy elejét vegye a randalírozásnak. A hatóságok azonban kénytelenek voltak beismerni, hogy még így is csaknem négyszáz autót gyújtottak fel vandál fiatalok.

Londonban a metródolgozók munkabeszüntetése okozott jelentős bonyodalmakat. Mindennek ellenére százezrek vonultak a Trafalgar térre és a parlament környékére, ahol a Big Ben harangjátéka jelezte az újév beköszöntét.

Japánban sok ezer ember mászott fel a hegycsúcsokra, hogy elsőként pillantsák meg január 1-jén a felkelő nap sugarait. New Yorkban óriási tömeg zsúfolódott össze a Times Square-en, hogy szemtanúja legyen a Waterford kristálygömb hagyományos „lepottyanásának”. Rio de Janiero híres tengerpartján, a Copacabanán Brazília történetének legnagyobb tűzijátékában gyönyörködött mintegy kétmillió néző. Hongkongban 20 magas épület tetejéről „ömlött le” a tűz- és fényjáték a Viktoria-öböl mentén. Berlinben az évköszöntő egyben a 2006-ban esedékes futball-világbajnokság előjátéka  is volt, s egymillió ember özönlötte el a Brandenburgi-kapu környékét.

Állami és egyházi vezetők nyilatkozatokat tettek közzé az év első napján.
XVI. Benedek katolikus egyházfő az igazságtalanság, a terrorizmus és a fegyverkezési verseny ellen emelt szót. A pápa A béke az igazságban lakozik című üzenetének középpontjában az emberi jogok érvényesítésének kívánalma állt.

Tony Blair brit miniszterelnök a terrorizmus elleni harc fontosságát emelte ki, s azt hangsúlyozta, hogy országa demokráciát visz Afganisztánba és Irakba. Blair 2005-öt kulcsfontosságú évnek nevezte a klímaváltozás és a globális szegénység elleni közdelem szempontjából. Hozzátette: az idén nagy feladat lesz, hogy felszabadítsák az újabb segélyeket, megállapodásra jussanak a Kereskedelmi Világszervezetben, s a gyakorlatba ültessék át a montreali klímamegállapodást.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az ország népéhez intézett üzenetében úgy fogalmazott: „A távozó 2005. esztendő egészében véve gyakorlatilag minden területen eredményes volt, s meggyőzően mutatta, hogy nagyon sok mindenre képesek vagyunk.”

Hu Csin-tao kínai elnök kijelentette: „A kínaiak a világ minden emberével összefogva segíteni kívánják a sokoldalú kapcsolatokat és olyan irányba terelni a gazdasági globalizációt, hogy az a közös gyarapodást szolgálja.
A kínaiak síkraszállnak a nemzetközi viszonyok demokratizálásáért, a különbözőségek tiszteletben tartásáért és egy új nemzetközi politikai és gazdasági rend megvalósításáért.”

Stipe Mesic horvát elnök kiemelte: az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdése sikert jelent az ország számára, de „ez még nem az út vége”. Horvátországnak úgy kell folytatnia a tárgyalásokat, hogy késznek mutatkozzon az EU-tagságra, s egyben megmutassa: „tudja, miként képes megvédeni létfontosságú érdekeit”.

Janez Jansa szlovén miniszterelnök szerint sikerült olyan fejlesztési stratégiát körvonalazni, amely felkészíti országát a gyors változásokra. „Meg kívánjuk őrizni mindenki jólétét, de úgy, hogy még többet ruházzunk be a tudásba, és még jobban ösztönözzük a sikeres vállalkozásokat” – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!